2p

Az emelés a program legtöbb hiteltípusát érinti.

A Széchenyi kártya program legtöbb hiteltípusában 100 millió forintra emelik a felvehető maximális hitelkeretet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a KAVOSZ Zrt. ünnepségén, amelyen átadták a 250 ezredik Széchenyi kártyát.

(MTI)

A kormányfő beszédében kiemelte: a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hitelezése a magyar kormány számára nem piaci ügylet, hanem nemzetstratégiai fontosságú ügy. 2015-ben kétmillióan dolgoztak kkv-knál, ami az összes foglalkoztatott 73 százalékát jelenti, vagyis kkv-k nélkül nincs magyar gazdaság.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem szabad a mostani gazdasági sikereket külső tényezőknek tulajdonítani, az, ahogy ma a magyar gazdaság működik, nem külső segítségnek tudható be, hanem a magyar gazdaság szereplőinek. Ez a mi magyar sikerünk, a saját erőfeszítéseinknek köszönhető. "Színvonaltalan érvelés" az uniós támogatásoknak tulajdonítani a magyar gazdaság fejlődését, hiszen a magyar költségvetés 18 ezer milliárd forint, az uniós támogatások pedig 1000-1500 milliárd forintot tesznek ki, mondta Orbán.

A miniszterelnök felidézte: 2011-ben, amikor a 150 ezredik Széchenyi kártyát adták át, "még más szelek fújtak", és politikai nézetektől függetlenül lehetett jogos kétség sokakban, hogy az az út, amelyet akkor választottak, eredményre vezet-e. Az akkori kihívások között említette a pénzügyi összeomlás elkerülését, az államadósság és a munkanélküliség megfékezését, továbbá az új alkotmányos rend körüli csatákat.

Az elmúlt hat év alatt nagy utat tett meg a magyar gazdaság, "szinte egy egész gazdaságtörténeti korszakot mentünk előre, és bizonyosságot szereztünk, hogy jó megoldásokat választottunk - mondta a miniszterelnök.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!