3p

Csaknem 90 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban. A mérlegfőösszege alapján negyedik legnagyobb hazai bankcsoport jelentős bővülést ért el mind a lakossági, mind a vállalkozói hitelkihelyezésekben, miközben az utóbbi évtized legjelentősebb hitelintézeti átalakulását hajtja végre. A csoport intenzíven részt vett az állami gazdaságélénkítő programokban is.

Jelentős mértékben járult hozzá a hazai háztartások finanszírozásában tavaly bekövetkezett fordulathoz a ma már 1 millió magánszemélyt kiszolgáló, országszerte több mint ezer fiókot működtető Takarék Csoport. A bankcsoport 2017-ben folyamatosan a piaci részesedése felett vett részt a lakosság jelzálog-finanszírozásában: tavaly közel 70 milliárd forintot folyósított, amely 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A lakossági jelzáloghitelezési aktivitás növekedésében komoly szerepet játszott a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), emellé ugyanis az igénylők többsége lakáscélú hitelt is felvett. 2017-ben minden ötödik, CSOK által támogatott új lakást vagy családi házat a Takarék Csoport közvetítésével vásárolta meg az új tulajdonos. Az elmúlt két évben már több mint 12 ezer CSOK-kérelemre szerződött a bankcsoport, együttesen mintegy 37 milliárd forint értékben, átlagosan 3 millió forint összegben. Az igénylések növekedését a Kormány által tavaly ősszel módosított kedvezőbb CSOK-feltételek mellett a lakáspiac dinamikus felfutása is segítette. Ez utóbbihoz a Takarék Csoport azzal is hozzájárult, hogy projektfinanszírozási üzletágán keresztül tavaly több mint 1300 lakás megépítését tette lehetővé.

A fogyasztási hitelek terén ugyancsak számottevően előrelépett a Takarék Csoport: 2017-ben közel 17 milliárd forintra növelte új kihelyezéseit, ami 15 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél.

A vállalati szegmensben is jelentős bővülést mutatnak az adatok: a Takarék Csoport az elmúlt évben összesen 275 milliárd forint értékben folyósított új hiteleket – ez a 11 százalékos növekedés meghaladta a hazai bankszektor piaci átlagát. A Takarék Csoport által üzemeltetett 420 MFB Pont 2017 végéig már 291 milliárd forintnyi igényt fogadott be és 56 milliárd forint új hitelt folyósított, ebből tavaly közel 50 milliárdot.

A hitelkihelyezések számottevő növekedésének jelentőségét növeli, hogy eközben a Takarék Csoport az utóbbi évtized legjelentősebb hitelintézeti átalakulását hajtja végre. Ennek során az elmúlt év végére az addigi, több mint félszáz takarékszövetkezetből 12 regionális központú, tőkeerős, stabil és hatékonyan működő szövetkezeti hitelintézet jött létre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!