3p

A bruttó átlagkeresetek 1,3, a nettó átlagkeresetek 1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit 2009 első hat hónapjában, a reálkeresetek viszont 2,2 százalékkal csökkentek, derül ki a KSH szerdán közzétett jelentéséből. Az átlagos bruttó kereset 198 200, az átlagos nettó kereset 121 700 forint volt az első félévben.

A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,3 százalékos növekedése mellett) 2,2 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett, a költségvetési szférában (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 8,4 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva.

200 ezer a bruttó átlagkereset 

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 198 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 000 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 204 100 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január–júniusát.

Ezen belül a versenyszférában 4,9 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 7 százalékkal maradtak el az előző évitől.

Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,1 százalék), az ingatlanügyletek (6,4 százalék), az építőipar (5,9 százalék), valamint a szállítás, raktározás (5,8 százalék) január–júniusi keresetei.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hat hónapjában átlagosan 4,2 százalékkal haladta meg az előző év január–júniusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,6 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,9 százalékkal lett magasabb.

A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.

Egy százalékkal nőttek a nettó keresetek

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121 700 forintnak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154 700 forint). A nettó kereset így átlagosan 1 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 3,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 5,4százalékos csökkenés jelentkezett.

Nettó átlagkeresetek 2008. január óta (Forrás: KSH) 
 

A 211 100 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2 százalékkal emelkedett az előző év január–júniusához képest. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalékot tett ki.

Négy százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma

Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-júniusban átlagosan 2 millió 667 ezer volt.

A költségvetési szférában 731 ezren, a versenyszférában mintegy
1 millió 848 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,1 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetés esetében a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámnövekedése 1,1 százalékos létszámbővülést eredményezett, míg a versenyszférában 6,2 százalékos csökkenés következett be.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!