2p

Egyre több kismama képzi át magát programozóvá, ami mind a munkavállaló, mind a munkaadó számára komoly előnyökkel kecsegtet.

A kiemelkedő fizetések és a rugalmas munkaidő miatt egyre több fiatal anyuka és apuka tanulja ki a programozást, állítja a Progmatic. A programozóiskola arra is felhívja a figyelmet, hogy a cégek kifejezetten keresik a női dolgozókat, ami a kismamák munka világába történő visszatérését is elősegíti, melyre komoly szükség van Magyarországon.

Közhelynek számít, hogy a haza IT-szektor több tízezres munkaerőhiánnyal küzd, ezt ugyanakkor számos adat, így az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének (IVSZ) friss kutatása is alátámasztotta. A szakemberhiány által generált kiemelkedő – akár 400 ezres kezdő – fizetések és a kiváló munkakörnyezet hatására egyre többen képzik át magukat programozóvá.

Sok fiatal választja az informatikai pályát
Sok fiatal választja az informatikai pályát

A Progmatic számai pedig azt mutatják, hogy a hölgyek is egyre szívesebben tanulják ki ezt a férfiasnak mondott szakmát, de a képzéseken résztvevő nők aránya továbbra is 10 és 25 százalék körül mozog. "A nagyvállalatok, melyekkel kapcsolatban állunk ugyanakkor egyértelműen afelé haladnának, hogy a programozói szakmában a nemek aránya kiegyensúlyozottabb legyen" – mondta el Muraközy Andrea a Progmatic ügyvezetője.

Egyre több kismama választja a programozást

A cégek a munkaerő megtartása érdekében olyan lépéseket is tesznek, melyeknek köszönhetően a programozás ideális a fiatal szülők számára is – derül ki a IVSZ tanulmányból. A rugalmas munkaidő és a home office hatalmas segítség a kisgyermek mellett, és segíthet azt a trendet is megváltoztatni, mely szerint a kismamák nehezebben tudnak visszatérni a munka világába. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a magyarok többsége rossznak ítéli meg, ha az anyuka túl korán megy vissza a munkahelyére, ugyanakkor az otthonról dolgozást elfogadja, mint alternatíva.

A Progmatic ügyvezetője rávilágított, hogy sokan azért váltottak a diákjaik közül, mert nem tudtak a szülés után visszatérni eredeti szakmájukhoz, de olyanra is volt példa, hogy a kismama belátta: nem a számára megfelelő pályán indult el karrierje kezdetén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!