3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Közel 46 ezer lakásban több mint 7,5 milliárd forintnyi kár keletkezett.

Ezen a héten komoly károkat okozó, rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az első három napra vonatkozóan elkészítette a gyorsjelentését, amelynek tanúsága szerint a tagbiztosítókhoz beérkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ami azt jelenti, hogy a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalati, ipari, intézményi, önkormányzati vagyonbiztosítási károkat illetően a vihar első három napján 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben.

A héten pusztító vihar következtében a károsultak jellemzően az alábbi károkat jelentették be a biztosítóiknak: vihar, beázás, villámcsapás, villámcsapás másodlagos hatása, jégverés, tetőben, melléképületekben keletkező károk, felhőszakadás okozta károk, redőnyök sérülése, fa rádőlés épületre, fagyasztott élelmiszerek áramszünet miatti megromlása. Országszerte területi megoszlásban a vihar pusztítása kiemelten az alábbi vármegyéket, sújtotta: Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár, Bács-Kiskun, Komárom, Fejér, Békés, Csongrád-Csanád. A vármegyéken belül jellemzően nagy károkat Budapestről, Gyálról, Vecsésről, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Hajdúszoboszlóról, Alsónémediből, Szentendréről, Biatorbágyról, Vácról, Kecskemétről, Szeghalomról és Orosházáról jelentettek.

A kárbejelentések folyamatosak, a kisebb károkat akár öt munkanapon belül meg tudják téríteni a biztosítók, a milliós nagyságú károk rendezése azonban időt igényel. Mint eddig minden esetben, az idei viharkárokat követően is megfeszített erővel és megnövelt kapacitással igyekeznek a biztosító társaságok segíteni az ügyfeleiken, hogy minél előbb megkezdődhessen a kárrendezés. Az ügyfelek ma már akár online videóbejelentéssel, vagy mobiltelefonon, illetve applikációk segítségével is pillanatok alatt bejelenthetik a kárukat, a hagyományos telefonos vagy személyes ügyintézés mellett. Arra minden esetben figyelni kell, hogy a károsult első lépésként mindent pontosan dokumentáljon videófelvétellel vagy fotóval, a kárbejelentésben pontos adatokat adjon meg a biztosítójának és ha szükséges, csak ezt követően mozdítson el bármit, azt is kizárólag kármentés céljából.

Magyarországon a lakásbiztosítási piacon tizenhárom MABISZ tagbiztosító ajánlatai közül lehet választani, többféle terméktípusból. A Magyar Biztosítók Szövetsége a saját honlapján részletes lakásbiztosítási útmutatóval segíti az ügyfeleket a tájékozódásban.

Ezért sem szabad spórolni a lakásbiztosításon
Ezért sem szabad spórolni a lakásbiztosításon
Fotó: Depositphotos

Külön tájékoztató készült az elmúlt időben megnövekedett villámcsapások okozta károk megelőzéséről is. Ebben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lakásbiztosítási szerződésben miként lehet ötvözni a biztosítási kockázatokat mind az elsődleges, mind pedig a másodlagos villámkárok, utóbbi esetben jellemzően a túlfeszültség elleni védelemmel.

A Magyar Biztosítók Szövetsége megalakulása óta hangsúlyozza annak fontosságát, hogy mindenki rendelkezzen az adott kockázatokra és fedezetekre szóló lakásbiztosítási szerződéssel.

Európai összehasonlításban kiemelkedő, hogy hazánkban az ingatlanok több mint 70 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, a lakásbiztosítások pedig valamennyi nagy kárt okozó természeti katasztrófakockázatra fedezetet nyújtanak. Jó hír az is, hogy a magyar állampolgárok egyre tudatosabban választanak lakásbiztosítást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!