2018. november 8. 07:48
MTI

Ez lett a hamisítók slágerterméke.

Egyre nagyobb mennyiségben érkezik az országba életveszélyes minőségű autóalkatrész vagy más, gépjárműhöz köthető termék, jellemzően autódiagnosztikai eszközök, szoftverek - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Illusztráció. (Fotó: MTI / Manek Attila) Illusztráció. (Fotó: MTI / Manek Attila)

Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője a lapnak elmondta, hogy miközben a NAV munkatársainak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2008-ban még csak 31 esetben kellett intézkedniük emiatt, addig idén szeptember végéig már 374 alkalommal akadtak fenn ilyen árukat tartalmazó küldemények az ellenőrzéseken.

Tavalyelőtt 111, 2017-ben pedig 264 millió forintnyi hamis gépjárműipari termék behozatalát akadályozta meg a vámhatóság. Ez az összeg csak a harmadik országból az Európai Unióba érkező szállítmányokra vonatkozik, azonban számos esetben az országon belül bukkan hamisítványok nyomára a vámhatóság.

Leopold Róbert hozzátette: korábban közúton próbáltak meg bejuttatni az országba hamis termékeket, ám az elmúlt években már elsősorban a NAV Repülőtéri Igazgatóságán kell intézkedni. Egyébként az EU más országaiban is az internetes kereskedelem és a postaküldemények lettek a hamisítás fő útvonalai.

Magyarországon évente 290 milliárd forint, vagyis az értékesítésből származó bevétel 12,2 százaléka esik ki közvetlenül a hamisított áruk miatt, és ennek tudható be mintegy tízezer hazai munkahely megszűnése is.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.