5p

Ha belevágna otthona komfortosabbá tételébe, akkor számos támogatás, kedvezmény áll rendelkezésére.

A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedéseknek köszönhetően több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor 2025-ben, mint valaha. Az érintettek körének bővülésével jelentősen javulhat a hazai ingatlanállomány minősége is, ami komoly értéknövelő tényezőt jelent a háztartásoknak. A money.hu cikkében összegyűjtötte, milyen lehetőségekkel számolhat, aki idén lakásfelújításba szeretne vágni.

A portál gyűjtése emlékeztet, az eddig ismert Otthonfelújítási Programot (OFP) január 17-ével felfüggesztik, helyette az érdeklődők az „Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához” (KEHOP Plusz) című felhívásra pályázhatnak.

A legfőbb különbségek a jelenlegi és a január 20-tól hatályos Otthonfelújítási Program 2025 között:

  • míg a jelenlegi OFP egy országos pályázat, addig az új felhívás két pályázati kiírással külön kezeli a budapesti és a Budapesten kívüli ingatlanokat;
  • az OFP feltétele, hogy a korszerűsítendő ingatlan 2024. július 1. előtt már a kölcsön igénylőjének vagy a közeli hozzátartozójának állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye kell, hogy legyen, míg az Otthonfelújítási Program 2025 esetében 2024. december 19. az a dátum, amikor állandó lakcím kell, hogy legyen az ingatlan – vagy ha folyamatban van a vásárlás, akkor december 19. előtt aláírt adásvételi szerződés szükséges.

„Vagyis, akik tavaly július 1. és december 19. között vásároltak ingatlant és korszerűsítést szeretnének, azok előtt is megnyílik most ez a lehetőség! Továbbá míg az OFP-t 1990. december 31. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítése kapcsán lehetett igényelni, az új felhívások esetében ez a dátum már 2007. január 1. Tehát ez a lehetőség is jócskán, 16 évvel kibővült” – mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Kibővültek a lehetőségek
Kibővültek a lehetőségek
Fotó: Depositphotos

A Magyar Államkincstárnál már igényelhető a Vidéki Otthonfelújítási Program keretéből a legfeljebb 3 milliós vissza nem térítendő állami támogatás és a bankoktól 2025. február 1-től a kamattámogatással érintett, legfeljebb 6 milliós kölcsön is, egészen 2026. június 30-ig. A Vidéki Otthonfelújítási Program az 5 ezer lakosúnál kisebb településeken élő családoknak segít a lakhatási körülmények javításában, többek között belső terek felújításában, fűtéskorszerűsítésben, tetőcserében, klíma, napkollektor és napelemes rendszer telepítésében és cseréjében, akadálymentesítésben, épületvillamossági rendszerek és a ház körüli környezet kialakításában.

„2025 lendületesen indult a lakáspiacon, ugyanis a tavalyi évkezdethez képest az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 8 százalékkal élénkült. Érdekesség, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén a kisebb települések eladó házai iránt nőtt az átlagosnál nagyobb mértékben az érdeklődések száma, ezért is lehet fontos, hogy vannak olyan otthonfelújítási támogatások, amik lakásvásárlással is kombinálhatók” – hangsúlyozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az új Otthonfelújítási program keretében azokat a családi házakat is lehet korszerűsíteni, amiknek az adásvételi szerződése 2024. december 19-ig már megszületett, beköltözni viszont elegendő később, a beruházás végéig. Ha valaki már megtette a pályázati előkészületeket a régi OFP szerint, akkor az elkészült energiatanúsítványokat minimális adminisztratív változással együtt az új OFP esetében is fel lehet használni.

A Vidéki Otthonfelújítási Program pedig a Falusi CSOK által érintett településeken is elérhető, ami megkönnyíti a házvásárlást, hiszen ezt követően sok esetben szükség lehet némi felújításra is.

Az MNB döntése értelmében 2025. január 1-jétől a zöld, energiahatékony ingatlanvásárlások és az energiamegtakarítási célú felújítási kölcsönök esetében kedvezőbb jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és hitelfedezeti mutató (HFM) limitek alkalmazása válik lehetővé. A módosítás alapján elegendő 10 százalékos önerő felmutatása a hitel felvételéhez, illetve a jövedelem 60 százaléka is fordítható hiteltörlesztése zöld hitelcél esetén 600 ezer forintos nettó havi jövedelem alatt is.

Az önkéntes pénztári törvény módosítása szerint a nyugdíjpénztári tagok 2025-ben egyebek közt lakáshiteltörlesztésre, lakás- és telekvásárlásra, lakásfelújításra és bővítésre is fordíthatják a 2024. szeptember 30-ig egyéni számlájukra befizetett megtakarításaikat.

Január 1-jétől lépett hatályba a rendelet, miszerint a SZÉP-kártyán lévő összeg 50 százaléka az alábbi lakásfelújítási tételekre is felhasználható:

  • vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét),
  • bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartásicikk-kiskereskedelem,
  • iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek),
  • szőnyeg, fal-, padlóburkoló-kiskereskedelem.

„Idén számos kedvező lehetőség áll a lakosság rendelkezésére a kisebb felújításoktól egészen a nagyobb volumenű korszerűsítések finanszírozására. Érdemes tisztában lenni a feltételekkel, hiszen amit az egyik támogatásból nem valósíthatunk meg, arra a másik akár lehetőséget kínálhat. Ilyen például tipikusan egy kazáncsere, amelyre az Otthonfelújítási Program és a helyébe lépő OFP 2025 keretében már nincsen lehetőség, ugyanakkor a vidéki otthonfelújítási program akár erre a célra is igényelhető, amennyiben a feltételek teljesülnek és támogatott településen van az ingatlan” – tette hozzá Korponai Levente.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!