A Revolut fióktelepet alapíthat és helyi vezetőt nevezhet ki a közeljövőben Magyarországon, miután a kétmillió felhasználói tranzakciói közül már több mint 75 százalék itt történik, tehát az ügyfelek már nem kizárólag utazási alkalmazásként tekintenek rá – közölte Mariia Lukash növekedési vezető. Ráadásul a cég egy év alatt ért el 30 százalékos növekedést az ügyfelek számában, mára kétmillió körülire tornászva azt. Tehát csak Magyarországon a lakosság közel húsz százalékának van Revolut-fiókja. Ezért hazánk számít az egyik elsődleges terjeszkedési terepnek, legalábbis a térségben.
„A piaci penetrációnk a megcélzott közönség körében jelenleg valamivel 22 százalék fölött van, de a határ a csillagos ég” – tette hozzá ennek kapcsán Lukash.
Azonban azt is meg kell említeni, hogy egyelőre a többségnek nem ez az elsődleges bankja, csupán kiegészítő lehetőségként tekint rá. Éppen ezért, a cég most célul tűzte ki, hogy minél többen térjenek át a Revolutra a hagyományos pénzintézetek helyett.
Míg korábban a cég szolgáltatásait a többség külföldi utazásai során használta leginkább, ma már a tranzakciók körülbelül háromnegyede helyben zajlik. Ez azért fontos a cégnek, mert mutatja, hogy az elsődleges banki szolgáltatóvá válás felé tettek egy lépést. Mindazonáltal magyar nyelvű ügyfélszgolálat és a panaszbejelentést lehetővé tevő, fizikai jelenlét híján ez jelenleg nem mehet végbe.
„Az ügyfeleknek előnyös lenne szerintem, hiszen extra bizalom lenne, és nem lenne szükséges az angol nyelv” – szögezi le ezzel kapcsolatban Gergely Péter pénzügyi szakértő, aki szerint a fő hozadék a problémák gördülékenyebb rendezése lenne, mégpedig a magyar nyelv és az itthoni jelenlét miatt. Jelenleg ugyanis a szakértő szerint szinte lehetetlen panasszal élni, hiszen például egy, a Revoluton keresztüli csalás áldozatául esett ügyfél chatbotokkal vagy angol nyelven cseten tud társalogni.
A fentiek miatt pedig a Revolut bejelentette, hogy a tettek mezejére lépett: létre akarják hozni a magyarországi fizikális jelenlétüket is.
Dinamikus fejlődés után fizikálisan megjelenés?
„Már több mint harminc országban rendelkezünk teljes körű banki engedéllyel minden szolgáltatástípusra, és egyedül tavaly tíz további engedélyt kérelmeztünk különböző szolgáltatásokra különböző országokban” – fejtette ki Lukash. Közlése szerint folyamatban van helyi fiók nyitása és egy helyi vezető kinevezése is Magyarországon, ezek reményeik szerint a közeljövőben megvalósulnak. Az ATM-telepítési kötelezettségről azt mondta, hogy szerinte ez rájuk nem vonatkozik, de fontolóra fogják venni, ha az ügyfelek részéről igény merül fel rá.
A Revolut emellett a digitális portfólióját is bővítené. Többek között személyi kölcsönök és másfajta hitelezések magyarországi elindítását is tervezik. Már most is számos pénzügyi szolgáltatást nyújt egyébként a Revolut hazai ügyfeleinek, például részvényvásárlást vagy hitelkártyát.
Fotó: Depositphotos
Ráadásul a már így is nagyarányú elterjedtség ellenére a Revolutnak van még potenciálja, hiszen piaca egyre inkább növekszik, főleg a fiatalabb, digitálisan jobban képzett rétegeknél, elsősorban a 18 és 35 évesek között. A bankokénál sokszor kedvezőbb árfolyamok és alacsonyabb tranzakciós díjak miatt pedig van esély a további növekedésre. Illetve, nem elhanyagolható, hogy a Revolut esetében a pénzügyek teljes egészében online és mobilalkalmazásban is intézhetőek. Ha pedig a cég fiókot és magyar nyelvű ügyfélszolgálatot hoz létre Magyarországon, azaz lehetőséget nyújt személyes ügyintézésre, akkor az még inkább népszerűvé teheti.
A fentiekből látszik, hogy a Revolut népszerűsége és elterjedtsége kiugró Magyarországon, ha a nemzetközi számokkal hasonlítjuk össze. Azaz, a cég terjeszkedési döntése teljesen érthető, főleg, ha azt vesszük számításba, hogy a növekvő tendencia meg is maradhat.
Így gondolja ezt Gergely Péter is. A pénzügyi szakértő azonban ennek ellenére is szkeptikus.
Amiért mégsem érné meg…
„Szerintem érdekükben állna (mármint a Revolut számára fizikailag megjelenni – a szerk.), de mivel így is nő az ügyfélszám, így nem hiszek abban, hogy a közeljövőben fizikai jelenléttel, vagy fiókteleppel a Magyar Nemzeti Bank felügylet alá bemennének” – szögezi le Gergely, aki szerint
a cégvezetés legújabb nyilatkozatai és tervei csupán a pénzügyi felügyelet megnyugtatását célozzák.
Szerinte ugyanis már évek óta beszél a cég arról, hogy fiókot nyitna és megjelenne Magyarországon. Erre azonban sosem került sor. A szakértő szerint főként azért nem, mert a Revolut úgy is dinamikus növekedésre képes, hogy nincs jelen (fizikálisan) Magyarországon. Szerinte éppen ezért a cégvezetés nem akarja kockáztatni, hogy a magyar szervek nagyobb hatáskört kapjanak felette.
Arra a kérdésre, hogy a Revolut magyarországi megjelenése növelné-e a magyar pénzügyi felügyelet hatáskörét felette, Gergely igennel válaszolt. Szerinte ez nyilván a kormány, illetve az MNB célja, rengeteg nyilatkozatuk volt azzal kapcsolatban, hogy szeretnének jogkört a Revolut és más fintech-cégek felett, a hazai ügyfelek nagyobb védelmében.
A szakértő úgy véli, hogy a cégnek előnyösebb ebből a szempontból, ha megmarad litvániai központú, de az uniós határokon átnyúló, azaz kicsit nehezen „megfogható” pénzügyi szolgáltatónak. Hátránya abból származhat, ha a bizalmatlanabb ügyfeleket nem tudja elérni, és nem tud sokak számára elsődleges bankká válni.
„Egy idő után szerintem reális és logikus, hogy be fognak jönni, ám lehet, hogy ez nem most lesz” – foglalja össze.
Fontos megjegyezni, hogy a Revolut mindenképpen törekszik a magyar szervek kikerülésére: hivatalosan –tervei szerint is – nem hoz majd létre magyarországi leányvállalatot, hogy elkerülje a litvánnál szigorúbb magyar szabályozást és magasabb adókat, illetékeket.
Nem kell tehát arra számítani, hogy a Revolut éveken belül fizikálisan is megjelenik. De milyen hatásai lehetnek annak, ha a Revolut egyszer „bejön”?
Gyorsabb ügyintézés, magyar nyelvű ügyfélszolgálat: egy potenciális magyar fiók előnyei
A Revolut magyarországi jelenléte már így is komoly hatással van a magyar pénzügyi szektorra. A hagyományos bankokat például abba az irányba terelte, hogy felhasználóbarátabbá váljanak, illetve ők is modernizáljanak. Például több bank ingyenes számlavezetést és kedvezőbb devizaváltási árfolyamokat vezetett be a Revolut által támasztott verseny következtében. Ez a fogyasztók számára kedvezőbb banki feltételeket teremt, és hosszú távon javíthatja a pénzügyi szolgáltatások minőségét. Összességében pedig segíti a digitális bankolást, a digitális pénzügyi megoldások elterjedését.
Ha a Revolut valóban hazánkban fog terjeszkedni, azzal megkönnyíti és meggyorsítja majd a revolutos tranzakciókat a magyar ügyfeleik számára. Emellett, a magyar nyelvű ügyfélszolgálat segítheti a digitálisan kevésbé jártas ügyfeleket is.
A terv azonban nem rizikó nélküli. A magyar kormány esélyesen nyomást fog gyakorolni a Revolutra, hogy feleljen meg a helyi szabályozásnak és ne kerülje ki a közterheket. Másrészt, a fintech-szektor ma számos kihívás előtt áll, és az egyik leggyorsabban változó gazdasági szektor, azaz rizikós időszakban kezdene terjeszkedni a Revolut.
A cég, abban az esetben, ha valóban fióktelepet, és magyar nyelvű ügyfélszolgálatot hoz létre Magyarországon, munkahelyeket is teremthet. Igaz, ez számszerűleg elhanyagolhatónak ígérkezik. A magyar ügyintézők, marketingesek, banki vezetők, és esetlegesen jogi, vagy más tanácsadók alkalmazása egyrészt a magyar átlagnál magasabban fizetett munkahelyek létrejöttét jelenti. Másrészt azonban itt néhány tucat, tehát a százat el nem érő pozícióról van szó. Mi sem mutatja ezt jobban, mint, hogy egyelőre csupán két nyitott pozícióra keresnek embert.
Gergely Péter – aki nem zárja ki teljesen, hogy esetleg a Revolut mégis Magyarországra települ – szerint sem számíthatunk túl sok új munkahelyre: a szakértő arra számol, hogy Budapesten nyitnak fiókot, ez pedig szerinte is csupán maroknyi, néhány tucat embernek fog munkahelyet biztosítani. A fintech cégek esetében ugyanis Gergely szerint tendencia, hogy minél kevesebb hús-vér embert alkalmazva szolgáljanak ki minél többeket.
Kimondható tehát, hogy a Revolut magyarországi terjeszkedésének lényege, vagy legfőbb előnye nem a munkahelyteremtésben fog megnyilvánulni. Azonban, ahogyan már említettük, segítheti a digitális bankolás hazai elterjedését, és ebbe az irányba mozdíthatja el a többi pénzintézetet is. A cég maga pedig közelebb kerülhet ahhoz, hogy Magyarországon is teljeskörű banki szolgáltatást nyújtson.
Érthető azonban a szkepticizmus azzal kapcsolatban, hogy miért érné meg nekik pont most, egy gyorsan változó és rizikós időszakban fizikálisan megjelenni egy olyan országban, ahol amúgy is képesek növekedni, a helyi szabályozás és közterhek elfogadása nélkül.