4p

Minden nyár végén pénzügyileg igen megterhelő tud lenni a szülőknek az iskolakezdéssel járó kiadások fedezése. Különösen úgy, hogy ezúttal nem látni, mikor kell esetleg ismét átállni digitális oktatásra, ami miatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kellett kalkulálni.

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg. 

Ettől a tanévtől kezdve minden diák ingyen megkapja a tankönyveket, így már nem csak az 1-9. évfolyamon, hanem a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért. Ennek ellenére az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kell nyitni a szülőknek a pénztárcájukat. Ezt alátámasztja a Vatera korábbi felmérése is, miszerint idén gyermekenként átlagosan 33 ezer forintot terveztek elkölteni a szülők az iskolakezdésre. (Tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott.)

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A válaszadók 13 százaléka 10 ezer forint alatti összegből oldotta meg a kötelező iskolaszer megvásárlását, és csak minden tizedik család hozta ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből a beszerzést. A kutatásban résztvevők 26 százaléka 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként. Még ennél is többen vannak azok – közel harmaduk –, akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni, és majdnem minden negyedik válaszoló még 40 ezer forintnál is többet tervezett az iskolakezdésre fordítani.

Legalább 25 ezer forint gyerekenként

A válaszokból is látszik tehát, meglehetősen nagy a szórás atekintetben, hogy ki és mennyit szán most ősszel a gyermeke beiskoláztatására. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a 2019/20-as tanévet vizsgáló infografikája alapján az előző tanévben gyerekenként átlag 25 642 forint volt az iskoláztatás költsége. Ebből a legnagyobb tételt a ruha és a cipő megvásárlása adta, az összes kiadás majdnem 40 százalékát, azaz közel 10 ezer forintot jelentett a családoknak. Legalább ekkora kiadás volt a tankönyvek, füzetek, tanszerek (köztük a toll, ceruza, tolltartó, stb.) beszerzése is.

Az iskolakezdéssel járó kiadások 2019-ben (Forrás: KSH)
Az iskolakezdéssel járó kiadások 2019-ben (Forrás: KSH)

Többe kerülnek a tanszerek, írószerek

Arra még nincs KSH-adat, hogy az idei tanévben mennyit költöttek ezekre a tételekre a magyar családok. De hogy mégis reális képet lehessen kapni, mennyivel kerülhetnek többe tavalyhoz képest a ruhák és a tanszerek, a statisztikai hivatal szerdán frissített, így már az augusztusi adatsort is tartalmazó fogyasztóiár-indexét hívtuk segítségül. Eszerint a tanszerek és írószerek 4,4 százalékkal drágultak a múlt hónapban tavaly augusztushoz viszonyítva.

A gyerekruhák árai alig változtak egy év alatt, mindösszesen 1,3 százalékkal emelkedtek. Ennél valamivel jobban nőtt az iskolai étkezés ára. A KSH fenti infografikája alapján egy átlagcsaládban a gyerek iskolai étkezése az összkiadás közel 8 százalékát teszi ki. A friss adatok alapján most 3,1 százalékkal kell többet szánni arra, ha a gyerek az iskolában étkezik, mint tavaly.

Mindent átírt a digitális oktatás

Egy tanszercsomagnál vagy egy iskolai ebédnél persze sokkal nagyobb kiadást jelent a tanuláshoz ma már elengedhetetlen laptop vagy számítógép megvétele. Mindamellett a vírus miatt digitális tanulásra átállt oktatási rendszer is komolyan közrejátszik. Beszédes a GKI Digital adata is, miszerint az idei iskolakezdés kapcsán több számítástechnikai eszköz fogy, mint tolltartó.

Hasonló tapasztalatai vannak a MediaMarkt-nak is: az IT-eszközök területén a tavalyi iskolakezdési időszakhoz képest több mint 20 százalékos forgalomnövekedést realizáltak augusztus második felében. Ehhez persze hozzájárulhatott a koronavírus második hullámára való felkészülés, a szülők idén arra gondolhattak, az újabb távoktatásra is érdemes lehet már most berendezkedni.

Némi vigasz, hogy a KSH adatsora a számítógépek fogyasztói áránál nem mért drágulást egy év alatt, épp ellenkezőleg: 4 százalékkal mérséklődött a számítógépek, fényképezők és telefonok árai tavaly augusztushoz viszonyítva.

A műszaki áruházlánc szerint márciusban megindult erős, egy-egy termékkategóriában akár ötszörös mértékű forgalomnövekedés egyfajta tűzoltás volt mind a munkavállalók és munkáltatók, mind pedig a családok részéről. Akkor a legszükségesebb készülékeket szerezték be, amikkel gyorsan meg lehetett oldani a hirtelen változást, az otthoni munkavégzésre és távoktatásra való átállást. Augusztusban viszont tudatos felkészülést mutattak a vásárlói magatartások, a közép- és felső kategóriás laptopokat, notebookokat keresik leginkább a vevők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!