3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A svájciak meggyőző többséggel megszavazták vasárnap a 13. havi nyugdíj bevezetését, de nemet mondtak a nyugdíjkorhatár egy évvel történő megemelésére.

Az előzetes, de már biztosnak tekinthető eredmények szerint a szavazásra jogosultak az előrejelzettnél nagyobb hányada, 58 százaléka voksolt igennel szakszervezetek és baloldali pártok javaslatára, hogy az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására vezessék be a 13. havi nyugdíjat. A javaslatot, amely megemelhetővé tette volna a jelenleg 65 éves nyugdíjkorhatárt, ennél is nagyobb többség, 75 százalék utasította el - derül ki az MTI összefoglalójából.

A számítások szerint a többletnyugdíj esetében teljesült az a feltétel is, miszerint a győzelemhez egy népszavazási kezdeményezésnek a 26 kanton többségében is el kell nyernie a többséget. A 13. havi összeg csak az általános nyugdíjkasszából (AHV) járó nyugdíj után járna, az öregségi ellátás másik, a munkáltatók és a munkavállalók közös nyugdíjalapjából járó - gyakran magasabb - részére nem vonatkozik.

Tizenháromszor csenget a zürichi postás. Fotó: Depositphotos
Tizenháromszor csenget a zürichi postás. Fotó: Depositphotos

Nem történt ilyen az elmúlt 130 évben - még nem tudják, miből fizetik ki

A svájci köztévé kommentátora "szenzációnak" nevezte a 13. havi nyugdíj elfogadását, mert a népszavazás intézményének 130 évvel ezelőtti bevezetése óta még nem fordult elő, hogy többséget kapjon egy baloldali kezdeményezésű szociális intézkedés.

A kormány, az üzleti világ és a jobbközép többségű parlament ellenezte a "nyugdíjemelést" annak hatalmas anyagi terhei miatt. A svájciak korábban óvatosan viszonyultak azokhoz a népszavazási kérdésekhez, amelyek többletköltség kockázatával jártak - emlékeztet a Reuters. A svájciak korábban határozottan elutasították azokat a javaslatokat is, amelyek a munkahét csökkentésére vagy a szabadság növelésére irányultak.

Egyelőre nem tudni, hogy miből finanszírozzák az időseknek juttatott többletpénzt.

Mennyiből tengődik egy svájci kisnyugdíjas?

Svájcban jelenleg 1225 frank (valamivel több, mint 500 ezer forintnak megfelelő összeg) a legkisebb (állami) öregségi vagy özvegyi nyugdíj, a legmagasabb pedig nem lehet több 2450 franknál. Egy pár együttvéve legfeljebb 3675 frank nyugdíjat kaphat. 2021-ben a férfiak átlagosan 4400, a nők pedig 3000 frank nyugdíjat kaptak Svájcban, de ez tartalmazza a (magán) nyugdíjpénztár által folyósított összeget is. (Az érdekesség kedvéért: forintban kifejezve a férfiak átlagnyugdíja 1,8 millió, a nőké pedig 1,2 millió forintos összeget jelent.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!