5p

Történészeknek és szociológusoknak kell majd kielemezniük, hogy vajon miért lett országos siker a vadászati világkiállítás. Mi is megtekintettük, amit Semjén Zsolt is megnézett. Jegyzet.

Semjén Zsolt tud románul? Kitömött vaddisznó legyek, ha ezt gondoltam volna. Már egy ideje céltalanul bolyongtam a vadászati világkiállítás állatpreparátumai között, amikor hirtelen megláttam a KDNP elnökét, aki egyben Magyarország miniszterelnök-helyettese is, a Hungexpo A pavilonjának nagyszínpadán. Hát tényleg ilyen váratlan szerencsém lenne? Pont akkor látogattam ki a kormány által néhány milliárd forint közpénzzel megtámogatott világkiállításra, amikor a vadászati szenvedélyéről is közismert kereszténydemokrata politikus is éppen jelenlétével emelte a rendezvény rangját és fényét. Vagy ő mindig itt van?

Szóval elhagytam Mozambik kiállító standját, amikor megláttam Semjén Zsoltot a színpadon. Éppen átadott egy ezüst fokozatú díjat egy román szakembernek. A kitüntetett személy beszéde közben pedig a magyar miniszterelnök-helyettes úgy bólogatott és tapsolt, mintha tudna románul. Meg sem várta a magyar tolmácsolást. Néhány percig még a nyomába szegődtem a KDNP elnökének, aki a színpadról távozva nagy kísérettel felkereste Románia kiállító területét. Itt előbb megtekintett egy hatalmas szarvasagancsot, majd egy ágaskodó, de már korábban mások által lelőtt barnamedve előtt fotózkodott a díjazottal, aki amúgy Calin Bibart, Arad polgármestere - mint azt már eddigre megtudtam.

A kereszténydemokrata politikus elégedettnek látszott, amire minden oka meg is volt. Az ellenzék helyében én kihelyeznék egy előválasztási szavazópontot mondjuk a lengyel bölények és szerb őzek közé, mert akkora itt a tömeg, mint egy ingyenes koncert idején a Hősök terén. A vadászati világkiállítás ráadásul még csak nem is ingyenes, ennek ellenére a kiállítás bizonyos pontjain csak araszolva lehet haladni, ami miatt kevésbé lehet élvezni a kitömött rókák és fácánok látványát.

Minden pénzt megér

Már a Hungexpóra tartó különbuszok is tömve voltak iskolásokkal, a pavilonokban pedig az volt az ember érzése, mintha az ország összes osztálykirándulását ide szervezték volna a tanárok. Csütörtök délben valóban izgalmasabb lehet 18-20 kilós trófeákkal fotózkodni, mint például matekórán senyvedni. A gyerekeken kívül a másik nagy célközönség a vidéki, terepszínű ruhákba öltözött nyugdíjasok lehetnek. A kiállítás felé haladva a metrón és a különbuszon is fennhangon találgatták, hogy vajon hol is kell leszállni. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem túl gyakran járnak a Hungexpóra, de ezt a vadászati világkiállítást semmi pénzért nem hagyták volna ki.

Már eleve klassz élmény Szőke Gábor Miklós szobrászművész Totem című szobrával fotózkodni. A 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló alkotás 10 tonnányi hullajtott agancsból készült, és 240 millió forintba került. A szarvasbika tátott száján keresztül lehet besétálni a kiállításra, a hozzáértő terepruhás látogatók dícsérik is a művészt, mondván, ezt egy statikai tervező is megirigyelné.

Szóval tényleg hatalmas a tömeg, nézelődés közben olvasom is, hogy Semjén Zsolt a díjátadó óta bejelentette: már most több mint egymillióan látogattak el a világkiállítás programjaira. Egy életre megtanultam, hogy a magyarok ezek szerint imádják a természetet és a vadászatot. Kevesen állnak viszont meg a Türk Tanács standjánál, pedig remek prospektust osztogatnak ott. A dokumentumnak semmi köze nincs a természethez vagy a vadászathoz, ellenben sok érdekesség kiderül belőle:

Szinte magától értetődő döntése volt Magyarország kormányának, hogy 2018. szeptember 3-án a kirgizsztáni Csolpon-Atában megfigyelői státust kért magának a nemzetközi szervezetben. Ezt minden tagállam örömmel üdvözölte

- olvasható a kiadványban.

Nem vagyok egy nagy vadász, így hamar úrrá lett rajtam a dögunalom. Nem igazán jöttem rá, hogy tulajdonképpen mit kell itt csinálni. A kitömött állatokat azért viszonylag gyorsan meg lehet tekinteni, többségükkel pedig élőben is lehet találkozni az Állatkertben. A magyar részlegen nagy magyar vadászok életrajzát lehetne elolvasni, valamint olyan ritka állatokról lehetne primer információkat szerezni, mint a nyúl és a vaddisznó. A nagyobb érdeklődés azonban inkább a kajáló pultoknál csapódik le, ahol lángost, burgert lehet fogyasztani fesztiválos árakon.

A legnagyobb döbbenet ugyanakkor az, hogy a Hungexpóra vezető Albertirsai utat - a dugókat és az autók feltorlódását elkerülendő - lezárták, mintha maga az angol királynő jönne megtekinteni a szarvasagancsokat. Ilyen illusztris vendégről egyelőre nem érkezett kormányzati jelentés, ugyanakkor a rendezvény sikere megkérdőjelezhetetlen, minden pénzt megért, hiszen a taxis szerint még Michigan államból is érkezett talpig vadászruhás látogató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!