4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A „lassan megszűnő” Nyugat csak pisloghat, annyi minden jó történik a világ legjobb országában. Ezen a héten is. Mit nekünk recesszió? Hol van már a beteg forint? Olyan erőt mutat a gazdaság, hogy messze földön megirigyelhetik. Az aranylábúaktól megint fél Európa. És még lesz egy új jégpálya is. A felelős szerkesztő jegyzete.

Megbújt az e heti hírek között, hogy jégpályát építenek Fejér vármegye egyik falujában. Mobil lesz, könnyen szétszerelhető majd ismét felállítható. Egy osztrák cég vitte el az üzletet bruttó 116,3 millió forintért. Kitalálták, a helyszín Felcsút. 

Két okból lehetett hír belőle: egyrészt megint kiadhattak erről egy győzelmi jelentést, jelezve, hogy mindent is megkapnak a helyiek, másrészt olyan történt, ami ritka, mint a fehér holló, vagyis nem a nemzet milliárdosának 321-dik cége nyerte el a bizniszt. Azt csak remélni tudom, hogy a falu vezetője – ő is Mészáros (!) – nem felejti el, hogy mindezt kinek köszönheti és a pár hete díszpolgárrá avatott gázszerelőt kéri fel a szalagátvágásra.

Tábla is jelzi Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egy szeletét Felcsút főutcáján Fotó: Mfor/Mester Nándor
Tábla is jelzi Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egy szeletét Felcsút főutcáján Fotó: Mfor/Mester Nándor
Tudom, hogy a településfejlesztés komoly dolog, nem lehet csak úgy elkapkodni. Kell hozzá ötlet, terv, kivitelező és persze pénz is. Nem baj, ha utóbbi leginkább a közösből jön. Erről magam is meggyőződhettem az immár hatunokás miniszterelnök gyerekkorának helyszínén, amit az elmúlt 10 évben sokszor felkerestem. Mindannyiszor, amikor ellátogattam oda, azt kerestem, hogy mi új született. 

Nos, a gyarapodás szabad szemmel is kiválóan látható. Kinőtt a Pancho Aréna, a sportakadémia- és konferenciaközpont, a kisvasút, a kilátó, a sporthotel, a csónakázótó és társai. De ez nem minden, mert két szépségszalon és egy nemrég óta üzemelő Barber shop is várja a speciális igényű vendégeket. 

Amúgy a falun átszaladó 811-es út, ami a fő ütőér ott, sajnos szinte semmit nem látott ebből a gyarapodásból. Kopottas házak sorjáznak, csak néhányon látszik, hogy ebben a században már hozzányúltak. Az autóforgalom azonban annyira megugrott, hogy kellett egy közlekedési lámpa is. A főúttal párhuzamos, feljebb lévő utcákba viszont megérkezett az új időszámítás, elég végigtekinteni több házon és a gazdagon térkövezett udvarokon.  

Még többet szerettem volna tudni erről a meredeken felívelő fejlődési útról, ezért utánanéztem a helyiek életére más módon is ható eseményeknek, beruházásoknak. Százmilliárdok érkeztek a környékre és magába a községbe is. Faluház, benne fogorvosi rendelő, játszótér, felújított útszakasz és 21. századi iskola is lett belőle, mindegyiket megnéztem közelről. Rendben vannak. Kitatarozták a Fő út vegyesboltját, napelemet raktak az óvodára, a kúriára és szolgálati lakások is épültek. Ez is ok.

Egyik alkalommal a temető melletti, kötelezően kirakott nagy táblát fotóztam, azt hirdette, hogy mennyi (sok) uniós és kormányzati (tehát közös) pénzből építettek vízvezetéket és csatornát. Egy ott tartózkodó idősebb úr rosszallóan végigmért és félhangon még meg is jegyezte a társának: „biztos, hogy valami firkász, aki lejárat minket”. Elengedtem a fülem mellett. 

Tulajdonképpen semmi bajom azzal, hogy épül-szépül az a vidék. Más „baráti” falunak, városnak is csöpögtetik a közpénzt. Talán még az is örömteli, hogy a falu lélekszáma is emelkedik, jelenleg 1900-an lakják, 2011 óta több odaköltöző család is megjelent. Népességrobbanásról azért nem beszélhetünk, két tucat emberről van szó. Viszont arról nem ír sem a helyi, sem az országos „közmédia”, hogy a helyi fiatalok nem a Faluházban töltik a hétvégéket, hanem bemennek Bicskére vagy még inkább Fehérvárra. Lehet, hogy tudják ezt a Mészárosok és ezért lesz most nekik a jégpálya?

Lehet. Én viszont tudok egy olyat, aminek nagyobb lehet a vonzereje. Nem az én ötletem, de felmelegíthető. Néhány éve a Kutyapárt vitt oda egy óriásplakátot, ami azt hirdette: itt űrállomás épül. Ahogy elnézem a fejleményeket, igény lenne rá. Nemzeti űrhajós biztos lesz hozzá, már zajlik a kiképzésük, ez tény. Kivitelezőt sem lesz nehéz találni. Ehhez el sem kell hagyni Felcsútot.

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!