Lomb- és favágóverseny
A túrák és programok száma felmérhetetlen. Van olyan úticél-lista, amely nemcsak azt próbálja sorrendbe helyezni, hol rendezik a legérdekesebb fesztiválokat, de azt is, hol látható a legszebb őszi lombozat.
A szüreti fesztiválok nemcsak a Napa-völgyre jellemzők, hanem mindenütt, ahol szőlőt termesztenek. Mindezt olyan, Amerikára jellemző versenyekkel körítik, mint nyáron a fűnyírók, vagy ősszel a favágók vetélkedője.
Már október elejétől mindenhol tökök özöne mosolyog kissé foghíjasan a látogatóra, közte a sörünnepeken is. Hogy miként kerül ide az Oktoberfest? Nos, mindenütt, ahová eljutottak a német bevándorlók, rögtön meghonosították a sör és a wurst ünnepét.
Ki tudja a legtöbb kolbászt megenni?
Ilyen Alabama is: a Cullman Oktoberfestet 1982 óta minden évben megrendezik itt. A fesztiválon mindig olyan német stílusú kézműves sörök szerepelnek, amelyeket alabamai sörfőzők készítettek, mint például a Straight to Ale Brewing. Német fogásokat kínáló vacsorákon, gyertyafényes gyalogtúrákon, kocsikázásokon és a Miss Oktoberfest megkoronázásán is részt vehet, aki minderre kíváncsi,
A fesztivált a kutya- és a futóversenyek mellett olyan kihívások is tetézik, minthogy ki tud egy ültő helyében a legtöbb wurstot, azaz kolbászt megenni, alapozásként a sörhöz.
Arizona és Connecticut sem marad le
A kulinária rajongói számára kiemelt eseménye a novemberi Arizona Fall Fest. Több mint 200 helyi étel- és italárus gyűlik össze, hogy bemutassák a legjobb helyi ízeket a Phoenix-i Margaret T. Hance Parkban.
Connecticutban egymást követi az Oktoberfest a Biergarten River Walk-en, a Halloween, és a helyi étel-ital kóstolós nagy fesztivál. Ezek után rendezik meg a novemberi Wurstfestet a közeli New Braunfelsben.
Míg ősszel a sörközpontú Oktoberfestek az Egyesült Államok többi részét (és a világot) veszik át, Colorado egy másfajta alkoholt ünnepel. A "Still on the Hill" névre keresztelt Breckenridge Craft Spirits Festival egy nagykóstolót tartalmaz, ahol a vendégek több tucat különböző szeszes italt próbálhatnak ki. Mindehhez nélkülözhetetlen program a lepárlótúra, az élőzene és a bőséges villásreggeli.
Madárijesztő verseny – van, amelyik Frida Kahlóra hasonlít
Ami a szolidabb szórakozásokat illeti, az ősz az almaborivás, az almáspite-evés, a jelmezkészítés és a sütőtök-díszítés örömét is magával hozza.
A georgiai Alpharetta utcáin több mint 150 madárijesztő sorakozik az éves „madárijesztő betakarítás” idején. Ezek nem átlagos madárijesztők: a helyi iskolák, vállalkozások, nonprofit szervezetek és kerületek mind vetélkednek e sajátos kézműves műfajban: van olyan alkotás, amely unikornis valójában, de még Frida Kahlo témájú is szerepelt már.
A szalmából készült kis remekművek bemutatásakor természetesen lehet szavazni a kedvencre, és country zenére táncolni az utcákon.
A világ legnagyobb csirkesütő serpenyője
Kentuckyban mi más is lehetne a menü, mint csirke? Az elsőként megnyílt KFC étterem helyszínén az alapítót, Sanders ezredest ünneplik a World Chicken Festivallal. Itt a vállalkozó kedvűek beöltöznek csirkének, tojásokat esznek és futnak. De az egyik legfontosabb esemény a világ legnagyobb rozsdamentes acél serpenyőjének megtekintése, amely egyszerre 600 adagnyi csirke sütésére képes.
Ha rizsverseny, elsőként Kínára gondolnánk, de nem: a rizstermesztés jelentőségét a Louisiana-i Crowley-ban ünneplik. Ez az esemény természetesen magában foglal rizs- és szószfőző versenyeket, és különféle szórakoztató programokat is.
Bogyószedés és a jávorszarvasok lesése
Van, ahol hamar elhullanak a levelek, és rögtön érkezik a tél. Ez nem zavarja meg Alaszkát abban, hogy megrendezze a maga fesztiváljait. Sok más alaszkai várossal ellentétben Anchorage nem zár be egyetlen boltot sem csak azért, mert vége a nyárnak. Még mindig lehet a vállalkozó kedvűeknek bogyókat szedni a Flattop hegyen, és az Alaska Railroaddal fel lehet menni Talkeetnába, hogy megcsodálják a lombok festői hullását.
A Travel and Leisure amerikai online magazin szerkesztője azzal is kecsegtet, hogy a levelek lehullásával könnyebben észrevehető a jávorszarvas és más állatok is, amelyeket eddig eltakartak az ágak.