2p

Kormányzati mentőövet dobtak nekik.

Hetvenhét uszoda marad nyitva a téli hónapokban a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tájékoztatása alapján. A MÚSZ közölte, hogy a kormányzati segítségnek köszönhetően 77 létesítmény garantálja azt a következő hónapokban, hogy nem csupán a felnőtt és utánpótláskorú versenyzők készülhetnek tovább zavartalanul, hanem a 20 ezer gyerek úszásoktatásának keretet adó Úszó Nemzet Program is folytatódhat. 

A MÚSZ az energiakrízis első jeleit tapasztalva már július végén elkezdte felmérni az uszodák helyzetét, így októberre az ország összes uszodájáról naprakész információk birtokában volt.

"Ez rengeteget segített abban, hogy gyorsan és pontosan informálhassuk a kormányzat képviselőit arról, milyen mértékű segítségre van szükség. A sportszakmai és a helyszínen felmérő sporttechnológiai és üzemeltetési munkacsoport révén elkészült az a koncepció, amelynek köszönhetően a kényszerűen bezárásra ítélt uszodákban edző versenyzőknek, illetve ott oktatásban részesülő gyerekeknek maximum 30 kilométert kell utazniuk a MÚSZ által biztosított buszokon, hogy továbbra is medencében készülhessenek" - közölte Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. 

Összesen 30, a Nemzeti Sportközpontok által fenntartott nagyobb komplexum és tanuszoda, valamint 47 önkormányzatok vagy egyesületek által üzemeltetett létesítmény várja továbbra is a medencés sportágak képviselőit.

77 hely marad nyitva. Fotó: llusztráció/Depositphotos
77 hely marad nyitva. Fotó: llusztráció/Depositphotos

A MÚSZ égisze alá tartozó 137 egyesület, valamint az Úszó Nemzet Program 141 uszodában tartotta különböző foglalkozásait, utóbbi keretében 19 600 fiatal ismerkedik a sportág alapjaival. A bezárások miatt 1100 kisgyermek már megkezdett oktatása került volna veszélybe.

Wladár Sándor hangsúlyozta, a távhőszolgáltatás drasztikus drágulása az addig sziklaszilárdan kitartó üzemeltetőkből is vészreakciót váltott ki, azaz egyértelmű volt, hogy kormányzati segítség nélkül katasztrofális helyzetbe kerül a sportág.

"Ha most bezárt volna az uszodák 80-90 százaléka, akkor félő lenne, hogy semmibe veszik az elmúlt évtized invesztíciójának nagy része, holott azért épültek új létesítmények, rendeztünk egy sor világ- és Európa-bajnokságot, és indítottunk nagyszerű utánpótlás-nevelő programokat. Hiszek abban, hogy közös erőfeszítéssel átvészeljük ezt az újabb krízist is" - tette hozzá a MÚSZ vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!