3p

Az ünnepélyes díjkiosztó december 3-án lesz. 

A Klasszis Csoporton belüli laptársunk, a Turizmus Online szakmai portál idén is meghirdette a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső- és belsőépítészeti tervezőket megszólító Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenyét, amely a hazai vendégváró szakma legátfogóbb, legszélesebb spektrumú, rangos nemzetközi zsűrit is felvonultató megmérettetése. A pályázatok beadási határideje lezárult, az először online módon történő, majd személyes találkozó alkalmával a hazai és nemzetközi szakértőkből álló zsűri döntött – így kialakult a végső sorrend.

Az idei bírálatok során nem voltak akkora nagy viták, mint a korábbi években, hiszen több kategória esetén azonnal mindenki ugyanazt választotta a döntősök közé, és ugyanazt nevezték meg közülük győztesként. Magyarán: idén olyan sok annyira kimagasló és meggyőző értékű pályázat szerepelt a beadottak között, amelyek közül senki számára nem volt kérdés, melyek legyenek azok, amelyek a döntősök névsorát gazdagítják, és közülük melyik kerüljön az első helyre.

Amiben viszont hasonlított az idei verseny a korábbiakhoz: az előző években is érkeztek pályázatok olyan „titkos” helyekről, amelyeket eddig nem ismertek a bírálók – és amelyek közül néhány annyira szép és különleges megjelenésű, hogy nemcsak döntőbe került, hanem meg is nyerte az adott kategóriát.

Két főkategórián belül – ez a Gasztro és Hotel – különböző kategóriákban nevezhettek idén a pályázók: a gasztronómia területéről nyolc díj sorsáról döntött a zsűri, a vendégváró szállásadók oldaláról pedig tizennégy díjat osztanak ki exkluzív, ünnepélyes keretek közt Budapest egyik legújabb 5 csillagos tophoteljében, a Kimpton Bem Hotelben, amelyet Marcel Wanders holland sztárdesigner tervezett, és amelynek különleges és meghökkentő miliője méltó színhelye lesz a 2024. december 3-ai díjkiosztó gálával egybekötött show-nak és a díjkiosztót megelőző különféle szakmai programoknak.

A verseny lezárulta alkalmával idén is megkérdezzük a nagyközönséget: melyik vendéglátóhely és melyik szálláshely design-megoldásai nyerték el leginkább tetszésüket 2024-ben? Itt találja a shortlistre került vendéglátóhelyek és szálláshelyek listáját, és már elindult a közönségszavazás. A legtöbb szavazatot kapó pályázók Az Év Klasszis TopDesign Gasztro Közönségdíj 2024 és Az év Klasszis TopDesign Szállás Közönségdíj 2024 címet nyerik el. 

A közönségszavazás 2024. november 28-ig tart.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!