1p

Az észak-dalmáciai Bibinje városa felé autózva nyugodtan tankolhat az autópálya mellett is. A bevásárlás és az éttermek sem horribilis árúak.

A dalmát tengerpartra indulók 10 százalékkal magasabb autópályadíjakra számíthatnak, az üzemanyag pedig a sztráda mellett jóval olcsóbb, mint itthon a hasonló helyzetű kutakon – írja Világjáró rovatában laptársunk, a szintén a Klasszis Média által megjelentetett Privátbankár. A lap a főszezonban járt a Zárától kicsit délre található Bibinje városában, ahonnan beszámol a helyi éttermek és kávézók árairól is.

A portál riportja „rémhíreknek” nevezi azokat a híreszteléseket, mely szerint a horvát tengerpart nagyon megdrágult volna. A tudósításból megtudjuk, a naptejet és a leégés elleni aloe verás kenőcsöket, illetve a szúnyogriasztót is érdemes magunkkal vinnünk.

Kiderül az is, mit érdemes tennünk, ha rekkenő a hőség, és milyen az élet a városkában egy kellemesre enyhült időben napnyugta környékén. Emellett azt is megtudhatja az olvasó, hogy miért Szent Rókusnak szentelték a település óvárosában található templomocskát.

Vajon miért Szent Rókus e bibinjei templom védőszentje?
Vajon miért Szent Rókus e bibinjei templom védőszentje?
Fotó: Privátbankár / Dobos Zoltán

A Privátbankár teljes cikkének elolvasásához kattintson ide! >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!