2p

Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt - közölte a Mahart Magyar Hajózási Zrt. az MTI-nek eljuttatott közleményében,

Rámutattak arra, hogy a Kisköre városban lévő bázist átalakítják Családbarát Kikötő és Rendezvényközponttá. A magyar családok a tervezett programok révén maradandó élményt szerezhetnek, és közben megtapasztalhatják a Tisza-tó és Tokaj természeti értékeit - fogalmaztak.

Az állami tulajdonban lévő cég a továbbiakban szálláshelyként is hasznosítja a kikötőben álló hajókat, csapatépítésre pedig akár egy napra is kiad hajókat - írták. Saját üzemeltetésben megnyitották a Lábasház büfét, hasonlóképpen működtetik a kilátót, a szolgáltatások bővítése érdekében pedig beszereztek húsz összecsukható, hajón szállítható kerékpárt és tíz kenut is - fejtették ki. Az átalakításoktól azt várja a Mahart Zrt., hogy az üzleti eredményei folyamatosan javuljanak. Beszámoltak arról, hogy az idei szezonban eddig 142 hajókiadás történt, átlagosan négy napos bérleti idővel; gyakoriak voltak a last minute foglalások.

Elmaradnak a külföldiek. Fotó: Turizmus Online
Elmaradnak a külföldiek. Fotó: Turizmus Online

A közleményben felidézték, hogy  2017-ben fogant meg a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás ötlete, mint olyan szolgáltatásé, amely a térségbe vonzza a külföldi turistákat. A program megvalósítására 4,9 milliárd forintot biztosított a magyar kormány.

Hozzátették: 2020-ban tesztelték a szolgáltatást, amikor Európában és az egész világon leálltak a nemzetközi utazások a járvány miatt. A turisztikai forgalom az azt követő évben sem lendült fel, majd 2022-ben kitört a háború Ukrajnában, a nyaralóhajózás ilyen értelemben kedvezőtlen feltételek között kezdte meg a működést.

A Mahart Zrt. alkalmazkodott az elmúlt évek tapasztalataihoz, úgynevezett "B" tervet dolgozott ki és hajt végre - magyarázták a közleményben a profilváltás hátterét. A Mahart Magyar Hajózási Zrt. nettó árbevétele 162,2 millió forintot tett ki 2021-ben, miközben egy évvel korábban 112,8 millió forint volt ez az összeg. Az adózott eredmény 91,8 millió forintos mínuszt mutatott 2021-ben, szemben az egy évvel korábbi plusz 141,2 millió forinttal az elektronikusan elérhető adatok szerint.
    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!