2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kilogrammonként 101 forintos nyerstej alapár átlagot jelez előre a 2014/15-ös kvótaév második negyedévére - közölte a szakmai szervezet csütörtökön.

A 2014. április 1-től 2015. március 31-ig tartó kvótaévre vonatkozó éves átlag alapár prognózisán nem változtatott a terméktanács, az továbbra is 103 forint kilogrammonként. A terméktanács elnöksége még 2011-ben határozott úgy, hogy mivel a piaci egyensúly fenntartását elősegítő információ az egy évre előremutató nyerstej felvásárlásiár-prognózis, azt ajánlja a piaci szereplőknek, hogy alkalmazzák azt, vagy a szerződésekben legfeljebb 2,5 százalékkal térjenek el az évközi piaci változások függvényében.

A tej terméktanács elnöksége a kvótaév során negyedévente vizsgálja felül a prognózisát. A kvótaév első negyedévére 102 forintos átlagárat adott meg márciusban a szervezet, vagyis ahhoz képest most 1 forinttal mérsékelte a következő negyedévre vonatkozó előrejelzését.

A szakmai szervezet arra is felhívja a piaci szereplők figyelmét, hogy az import termékek mennyisége súlyosan zavarja a tejpiaci egyensúlyt. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít a piaci egyensúly megtartására, ennek érdekében soron kívüli, határozott piaci intézkedéseket fog kezdeményezni valamennyi lehetséges fórumon.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!