3p

Tavaly és az idén eddig összesen 106 millió forint, nem rendszeres cafeteria juttatásban részesült a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) 378 dolgozója - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel, hozzátéve: ez havonta egy főre levetítve 22500 forint.

A nem rendszeres utalványokat az NFGM saját, 2008-as bérmegtakarításaiból fizette. A megtakarítás oka, hogy az engedélyezett létszámhoz képest kevesebb embert vett fel a minisztérium és emiatt kevesebb bérköltsége jelentkezett - tartalmazza a közlemény, amely kitér arra is: 2008-ban 200 millió forint jutalommegvonás volt a tárcánál.

Az Origo hírportál pénteken írt arról, hogy több alkalommal kapott a rendes havi juttatásokon túl összesen 200 ezer forintnak megfelelő juttatást az NFGM minden egyes tisztviselője 2008-ban és 2009-ben. A bónuszokról az akkori miniszter, Bajnai Gordon döntött.

A hírportál információi szerint tavaly októberben, novemberben és decemberben, majd az idén márciusban osztottak szét utalványokat, amelyek összesen több mint 47 millió forintba kerültek, s azokat a 2008. évi költségvetésből, illetve az utolsó, márciusi ajándékutalványt a költségvetés maradványából finanszírozták.

További három alkalommal vehettek fel pluszjuttatásként étkezési utalványt a minisztériumi tisztviselők: 2008 decemberében, illetve az idén januárban és márciusban. Ez összesen közel 60 millió forint kiadást jelentett, amelyet a tavalyi költségvetésből és annak megmaradt részéből fizettek. Az Origónak megküldött minisztériumi összesítés alapján a válság kezdete óta közel 107 millió forintot költöttek bónuszra a rendes havi juttatásokon felül.

Az Origo birtokába jutott e-mailekből ugyanakkor az derül ki, hogy tavaly novemberben, illetve februárban is fejenként 50-50 ezer forint étkezési jegyet kapott az összes minisztériumi dolgozó. A levelek szerint a munkatársak novemberben és februárban vehették fel ezt az extrát, bár a sajtóosztály által, szintén a kiosztás dátuma alapján összeállított összesítésben ez a két juttatás nem szerepel - írta a hírportál.

Értesülésük szerint Bajnai Gordon tavaly november elején levelet küldött a tárca dolgozóinak. Ebben azt írta: a nemzetközi pénzpiaci válság miatt - hogy ne kelljen elbocsátásokat végrehajtani a közszférában - a kormány megpróbálja visszafogni a bérköltségeket. A minisztérium ezért döntött többek között úgy, hogy a 2008. évre járó 13. havi illetményt "változatlan feltétellel" kifizetik, de 2009-ben ez nem jár majd.

"Örömmel tájékoztatta" ugyanakkor a miniszter a tárca összes dolgozóját arról, hogy fejenként 50 ezer forint értékű hidegétkezési utalványt kapnak. "Reményeink szerint ezzel az intézkedéssel, ha kis mértékben is, de csökkenteni tudjuk a nemzetközi válság egyes negatív hatásait, amelyek a közszolgálatban, illetve a minisztériumunkban dolgozókat is fokozottan érintik" - közölte.

Az Origo információi szerint két és fél hónappal később újabb 50 ezer forintos juttatást kaptak a dolgozók, s erről a Humánigazgatási Főosztály értesítette őket.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!