2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A munkanélküliség 2011 októbere óta tavaly decemberben először csökkent 10 százalék alá az Európai Unióban.

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken azt jelentette,  hogy az euróövezetben a múlt év decemberében szezonálisan kiigazított adatok szerint 11,4 százalék, az EU egészében pedig 9,9 százalék volt a munkanélküliek aránya, szemben az egy évvel korábbi 11,8, illetve 10,6 százalékkal. 2014 novemberéhez képest mind az eurózónában, mind az EU 28 tagállamában 0,1 százalékkal csökkent az állástalanok aránya.

Az Eurostat becslése szerint az EU-ban decemberben 24,056 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,129 millióan az euróövezetben.

A legalacsonyabb decemberben Németországban (4,8 százalék) és Ausztriában (4,9 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (25,8 százalék) és Spanyolországban (23,7 százalék).

Egy év alatt 24 tagországban csökkent a munkanélküliség, Finnországban, Olaszországban és Franciaországban nőtt, Belgiumban pedig nem változott.

A legnagyobb csökkenést Észtország mutatta fel, ahol tavaly novemberhez képest 2014 novemberéig 9,9 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Bulgária, Görögország és Magyarország következik, ahol 12,8 százalékról 10,8 százalékra, 27,8 százalékról 25,8 százalékra, illetve 9,3 százalékról 7,3 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

A KSH szerdán közzétett jelentése szerint Magyarországon a munkanélküliek száma 80 ezerrel 319 ezerre csökkent a múlt év negyedik negyedében az előző év azonos időszakához képest, a munkanélküliségi ráta pedig 2,0 százalékponttal 7,1 százalékra mérséklődött.

Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,4 százalék, az euróövezetben pedig 23,0 százalék volt az állástalanok aránya decemberben, míg egy évvel korábban még 23,1 százalékos, illetve 23,9 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 51,4 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (októberi adatok szerint 50,6 százalék), Horvátország (negyedik negyedévi adatok szerint 44,8 százalék) és Olaszország (42 százalék) következik.

A 25 éven aluliak körében az Eurostat adatai szerint Magyarországon novemberben 18,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly decemberi 23,5 százalékkal szemben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!