TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
MTI

Ezért új eljárást rendelnek el a fejlesztésre. Az építkezés kezdete így csúszik is, minimum egy évet.

Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett - értesült szerdán az MTI.

A Soroksár és Kelebia között vasútvonal fejlesztésének költsége 2018 májusában 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint. Ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja, ezért új beszerzési eljárást rendelt el. 

Ennek következtében az építkezés nem kezdődik el jövőre, hanem várhatóan 2020-ban. 

A kormány azért fejlesztené a vasútvonalat, hogy a Kínából Európába szánt és a görögországi Pireusz kikötőjébe hajón érkező árukat a Belgrád-Budapest vasútvonal érintésével szállítsák. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban úgy nyilatkozott, hogy a projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. Hozzátette: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások. A magyarországi szakasz fejlesztéséről akkor azt mondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést, mindkettő magyar és kínai vállalatokból áll.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.