2p

Ezt a Neumann Labs friss elemzése mutatta ki. A cég szerint feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek.

Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében, derült ki a Neumann Labs-nál elvégzett PCR tesztek adatainak elemzéséből. Az eredményről a cég csütörtöki közleménye számol be.

Hihetetlenül pusztító a brit variáns (fotó: pixabay.com)
Hihetetlenül pusztító a brit variáns (fotó: pixabay.com)

A Neumann Labs nukleinsav-alapú PCR tesztek eredményeit összesítette, ez a fertőzés kimutatása mellett egy hatékony vírusterhelést mérő módszer is, megmutatja, hogy feltehetőleg mennyi vírus van az adott szervezetben. A közlemény szerint a cég napi 3 ezer tesztet végez el, és a pozitívak közül most már 95 százalékos a brit variáns aránya.

A friss elemzésbe csak a brit mutánssal fertőzött mintákat vonták be, ebből több mint 1500-at vizsgáltak meg. Arra jutottak, hogy ezekben a mintákban átlagosan 15-ször annyi vírus van, mint a vuhani típussal fertőzött mintákban. Szélsőséges esetekben ez lehet húszszoros különbség is. A Neumann Labs egyébként azt is megjegyzi, hogy a dél-afrikai variánsból a tesztelések során ők mindössze néhány esetet találtak.

Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember - köztük fiatalok is - kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek, áll a szövegben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!