2p

Ez az E.ON Hungária Zrt. eddigi legnagyobb zöldmezős áramhálózati beruházása.

Az E.ON Hungária Zrt. eddigi legnagyobb zöldmezős áramhálózati beruházásaként pénteken átadtak egy 2,5 milliárd forint értékű transzformátor állomást a tatabányai és a tatai ipari park ellátására.

Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. Igazgatóságának tagja elmondta, az új alállomás megalapozza az ipari parkokban működő vállalatok bővítési lehetőségeit, valamint tehermentesíti a térség elektromos hálózatát és ezzel növeli az ellátás biztonságát.

Bencsik János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy kormány Tata önkormányzatának 100 millió forintos támogatást biztosított, ez tette lehetővé, hogy az állomás egy földkábellel az ipari parkot is kiszolgálja.

Torda Balázs, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. régióvezetője a térség fejlődéséről szólva elmondta, hogy az irányítása alá tartozó régióban több új ügyfelet kapcsolnak be, mint a társaság összes többi szolgáltatási területén. A most átadott állomás a Tatabánya környékén meglévő 100 megawattos kapacitást további 40 megawattal bővíti.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester tájékoztatása szerint a Tatabányai Ipari Parkban tízezernél több ember dolgozik. A park területe 800 hektár, ennek fele Környe közigazgatási területén fekszik. A két önkormányzat megállapodása szerint a környei területről befolyó adó hatvan százaléka Tatabányát illeti meg.

Az E.ON Zrt. tatabányai üzemében közel 5600 kilométernyi hálózat üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik, ebből 610 kilométer Tatabányán működik. Az ellátott fogyasztók száma meghaladja a kétszázezret.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!