2p

Az Axiom Space-ben vásárolhat részesedést a 4iG. A két cég egy föld körüli adatközpontot is feljeszthet, a 4iG pedig első európai vállalatként vehet részt ilyen projektben.

100 millió dollárt (33,2 milliárd forintot) fektethet a 4iG az amerikai Axiom Space vállalatba – írják az Mforhoz eljuttatott közleményükben. Ennek a cégnek a nevéhez fűződik a második magyar űrhajós, Kapu Tibor űrbe juttatása is. A kereskedelmi űrrepüléssel és alacsony föld körüli pályán működő infrastruktúrákkal foglalkozó céggel egy előzetes, nem kötelező érvényű nyilatkozatot írtak alá. 

A két cég egy további 100 millió dolláros, ötéves projekt keretében az első európai föld körüli adatközpont fejlesztését tervezi. Ha ez sikerül, akkor a 4iG lehet az első európai technológiai vállalat, amely ilyen fejlesztésben vesz részt. A program célja egy olyan új generációs adatközpont létrehozása, amellyel a világűrben keletkező nagy mennyiségű adatot közvetlenül feldolgozhatják és tárolhatják. 

„Az Axiom Space vállalattal kötött megállapodás mérföldkövet jelent az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolataiban. A Föld körüli adatközpont-programmal pedig nemcsak a hazai szakemberek tudását kamatoztathatjuk, hanem inspiráljuk a következő generációt az űrkutatás és a STEM területén” – mondta a 4iG Space and Defence vezérigazgatója, Sárhegyi István.

A 4iG és az Axiom Space az elmúlt egy évben már két üzleti együttműködési megállapodást is aláírt. Ennek keretében alacsony föld körüli pályán keringő műholdtechnológiák és föld körüli adatközpont-szolgáltatások kutatására fókuszáltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!