6p

A Matáv Rt. 2001-ben éves szinten átlagosan 3,18 százalékkal emeli hatósági telefondíjait, ami mintegy harmada a 2000. évi átlagos 9,8 százalékos inflációnak.

A Matáv Rt. 2001-ben éves szinten átlagosan 3,18 százalékkal emeli hatósági telefondíjait, ami mintegy harmada a 2000. évi átlagos 9,8 százalékos inflációnak, s alig több mint fele a kormány által tervezett 2001. évi 6 százalékos inflációnak - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Stumpf István kancellária miniszter aláírta a február 1-től érvényes távközlési tarifákkal kapcsolatos rendeletet - közölte Sík Zoltán informatikai kormánybiztos szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Matáv új díjszabásában jelentős mértékben, átlagosan 10,2 százalékkal csökkennek a percdíjakból és kapcsolási díjakból álló forgalmi díjak. Ezen belül a helyi hívások díja átlagosan 6,4 százalékkal, a belföldi távolsági és nemzetközi hívás díjai pedig átlagosan 14, illetve 15 százalékkal csökkennek.

A legkedvezőbb változás a kapcsolási díj esetében következik be, amelynek összege 36,7 százalékkal csökken. A közlemény szerint a Matáv egyszerűsíti és átláthatóvá teszi tarifáit, s a jelenlegi három helyett két díjazási időszakot különböztet meg: a csúcsidő 07-18 óra között, a csúcsidőn kívüli időszak 18-07 óra között lesz. Csúcsidőn kívüli időszaknak számít hétvége és munkaszüneti nap is.

A Matáv közölte, hogy a kapcsolási díjat bruttó 7,50 forintról 4,75 forintra csökkenti. A helyi beszélgetési díj csúcsidőben változatlanul bruttó 9 forint, míg csúcsidőn kívül emelkedik, s 4,50 forint lesz. A Matáv szerint azonban a kapcsolási díj jelentős csökkenése miatt egy átlagos hosszúságú helyi hívás díja így is olcsóbb lesz az eddiginél.

A Matáv saját szolgáltatási területén speciális internet-tarifát vezet be. Ennek keretében február 1-jétől minden - a 06 51-es behívószámon elérhető - internet-szolgáltató hívása csúcsidőben percenként bruttó 7,50 forint, csúcsidőn kívül pedig 3,75 forint lesz. A társaság kapcsolási díjat nem számít fel.Matáv közölte, hogy a híresztelésekkel ellentétben a 150 forintos kedvezményt nem szünteti meg február 1-jén. A korábban megrendelt Mindenkinek csomagok legalább júniusig érvényben maradnak és változatlan feltételek mellett támogatják az internetezést. Az új, internetezőknek kidolgozott csomagokra előreláthatólag márciustól lehet majd előfizetni.A Matáv közölte, hogy ezekre a jelenleginél semmivel sem kedvezőtlenebb csomagokra válthatnak majd át a Mindenkinek csomag előfizetői is.

A társaság döntött arról is, hogy olcsóbb lesz a belföldi távolsági beszélgetések díja. Csúcsidőben a díj 3,75 forinttal bruttó 30 forintra csökken, csúcsidőn kívül pedig bruttó 15 forintra változik percenként.A nemzetközi hívások díjai február 1-jétől átlagosan 15 százalékkal csökkennek, így a telefonálás a legtöbb országba lényegesen olcsóbb lesz. A legnagyobb mértékben a nyugat-európai, illetve az észak-amerikai országokba irányuló hívások díjai csökkennek: így például 19,4 százalékkal bruttó 93,75 forintra mérséklődik a Németországba és egyéb európai országokba, illetve 21,9 százalékkal 93,75 forintra az Amerikai Egyesült Államokba vagy Kanadába irányuló hívások percdíja. Nem változnak viszont a szomszédos országokba irányuló hívások díjai. A Matáv emeli viszont a havi előfizetési díjakat: az egyéni fővonal díja a jelenlegi 2267,50 forint helyett bruttó 2885 forint lesz, míg az üzleti fővonalért bruttó 3050 forint helyett bruttó 3875 forintot kell fizetni.A havi előfizetési díjak átlagosnál nagyobb mértékű emelésével a Matáv közelíteni kívánja az előfizetési díjat a vonalfenntartás tényleges költségéhez. Emellett az előfizetési díj növelése teszi lehetővé, hogy a forgalmi díjakat jelentősen csökkenhessenek - áll a társaság közleményében.

Az idén is tovább él Minimál díjcsomag néven a tavaly bevezetett kisfogyasztói csomag. A Matáv ezt azoknak az ügyfeleknek ajánlja, akiknek a telefon leginkább arra szolgál, hogy ők bármikor felhívhatóak legyenek, ők maguk azonban keveset telefonálnak. Aki megrendeli a Minimál díjcsomagot, 2001-ben is alacsonyabb havi előfizetési díjat, bruttó 1612,50 forintot fizet. Aki tehát most választja a Minimál díjcsomagot, az 1272,50 forintot takaríthat meg az előfizetési díjon - tartalmazza a közlemény. A Matáv közölte azt is, hogy emellett a forgalmi díjak csökkenése ugyanúgy érinti a Minimál csomag előfizetőit is, s a csomag részeként két új kedvezményt is bevezet.

Ingyenesen nyújtja a Hangos számla szolgáltatást, illetve lehetővé teszi egy bázisdíjon hívható szám kiválasztását. Az ingyenes Hangos számlával az ügyfél bármikor megtudhatja, hogy az adott hónapban még hány forintot használhat fel a Minimál díjcsomag által biztosított maximum havi bruttó 500 forintnyi díjkedvezményből. E határ átlépése után a beszélgetési és kapcsolási díjak - a tavalyi csomagnak megfelelően - emelkednek, kivéve, ha az ügyfél él a társaság másik újdonságával, és a kiválasztott rokon vagy ismerős belföldi vezetékes számát hívja. Ezt a számot ugyanis a 66,7 százalékkal, maximum 500 forintnyi díjkedvezmény felhasználása után is kedvezményesen, a Bázis díjcsomag alacsonyabb beszélgetési díjain lehet hívni.

Az ügyfél az ingyenesen hívható telefonos ügyfélszolgálatnál - 1212 - igényelheti a csomagot, és megadhatja azt az egy kiválasztott számot, amelyet három havonta díjmentesen megváltoztathat. A Minimál csomaggal lehetőség nyílik a kényelmi szolgáltatások igénybevételére is.

Az érmés és a kártyás nyilvános telefonoknál az impulzusdíj továbbra is bruttó 20 forint marad. A nyilvános távbeszélő díjak átlagosan 4,6 százalékkal emelkednek az impulzus időtartamok csökkenése miatt.

Egyidejűleg Stumpf István kancellária miniszter aláírta a február 1-től érvényes távközlési tarifákkal kapcsolatos rendeletet - közölte Sík Zoltán informatikai kormánybiztos szerdán az MTI-vel. Sík Zoltán a február 1-jével esedékes tarifaváltozásokról elmondta, hogy az idén átlagosan 6 százalékkal nőnek a tarifák. Ezen belül átlagosan sem a lakossági, sem az üzleti távközlési díjak nem nőnek 6 százaléknál nagyobb mértékben.

Sík Zoltán korábban közölte, hogy a kormányt az ártárgyalások során több cél is vezérelte: egyfelől azt akarta elérni, hogy a lakosságon belül senki számára ne legyen elviselhetetlen az idei árnövekedés. Másfelől a kormány elő akarta segíteni a liberalizációt is, s teret engedve a díjkiegyenlítésnek az idén az előfizetési díjak jobban nőhetnek, mint az átlagos hat százalék, amit kiegyenlít a percdíjak átlagos csökkenése. A szolgáltatók vállalták, hogy február 1-jétől bevezetik az új tarifákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!