2p

Kárpótolniuk kellett volna kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálták. Nem tették meg, ezért jött a büntetés.

A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta.

A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát. Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta 900 ezer euróval emelkedik.

A Google szóvivője útján "súlyos csalódottságát" fejezte ki a büntetés miatt, és azt hangoztatta, hogy jóhiszeműen járt el az egész eljárás során. A cég szerint a büntetés mértéke nem veszi figyelembe a megegyezés érdekében kifejtett erőfeszítéseit és azt "a realitást sem, ahogyan a hírek működnek a Google platformjain".

A francia versenyhivatal egy hónappal ezelőtt már egy más ügyben 220 millió eurós bírságot szabott ki a Google amerikai vállalatra az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget.

A Google akkor jelezte: megállapodott a versenyhivatallal többféle megoldásról, amely hozzájárulhat az online reklámpiaci működésének javításához.

A francia versenyhivatal három sajtócsoport, a francia Le Figaro, a belga Rossel és globális médiaóriás, a News Corp megkeresésére foglalkozott az üggyel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!