A Der Spiegel című német hetilap úgy értesült, hogy a rivális Porsche és Piech család - amelyek együttesen a Porsche AG 100 százalékos tulajdonosai - a felügyelőbizottság jövő csütörtöki ülésén hagyja jóvá a felvásárlást.
Erre állítólag két ütemben kerül majd sor. A VW először a Porsche 49,9 százalékát veszi majd át, valamikor később pedig a fennmaradó részt.
A VW a Porsche Automobil Holding SE cégnek fizet. Ezt a holdingtársaságot 2007-ben hozták létre, hogy megőrizzék a Porsche autógyár függetlenségét. A holdingé az autókat gyártó Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG száz százaléka. A holding 50 százalékát kitevő törzsrészvények a Porsche és a Piech család tulajdonában vannak. A Volkswagen 2002-ig elnök-vezérigazgatója, azóta felügyelőbizottsági elnöke, Ferdinand Piech maga is Porsche mérnök egyik unokája, és övé közvetlenül a Porsche 13 százaléka. A holding másik 50 százalékát szavazati jog nélküli elsőbbségi részvények testesítik meg, amelyek a tőzsdén vannak, de ezek egy része is a törzsrészvényeseké.
Korábban szó volt a Porsche és a Volkswagen összeolvadásáról, az azonban az ellentétes álláspontok és a Porsche súlyos eladósodása miatt meghiúsult. A Porsche egyébként 51 százalékkal a Volkswagen legnagyobb részvényese, míg az alsó-szászországi tartományi kormány 5 százalékos részesedéssel rendelkezik a VW-ben.
Értesülések szerint a Porsche adósságai mintegy 9 milliárd eurót tesznek ki, a német kormány ugyanakkor elutasította a gyár pénzügyi megsegítését.