2p

Csak a Jóisten tudja, mit művel a Facebook a gyerekeink agyával - nyilatkozta Sean Parker, a Facebook első elnöke, aki 2004-ben csatlakozott a céghez.

Élesen kritizálta a Facebookot és Mark Zuckerberg vezérigazgatót, de önmagát is Sean Parker, aki a techóriássá lett cég első elnöke volt – írja a Business Insider.

Nem ő az első, mi is beszámoltunk arról, hogy számos korábbi fejlesztő, mérnök pont ugyanígy vélekedik a közösségi média óriásairól.
 
Korábbi cikkünk: Menekülnek a Facebook, Google kulcsfigurái: szörnyetegeket teremtettek 

Parker szerint a Facebook és az azt követő hasonló szolgáltatások megalkotásának célja már eredetileg is az volt, hogy a felhasználók minél több idejét és tudatos figyelmét lekössék. Arról is beszélt, hogy a posztokra érkező lájkok és kommentek olyan dopaminlökettel jutalmazzák a felhasználókat, ami miatt még többet fognak posztolni, amit további jutalmazási mechanizmus követ, és így tovább.  "Ez egy közösségi-igazoló visszacsatolási hurok [...] pontosan olyasmi, amivel egy olyan hekker, mint én magam is, előállna, mert ezzel egy sebezhetőséget használ ki az emberi pszichológiában." - idézi Parkert az Index.           

Sean Parker, a Facebook első elnöke

A feltalálók, az alkotók – én, Mark, Kevin Systrom az Instagramon, mindezek az emberek – tisztában voltak ezzel. És mégis megcsináltuk - nyilatkozta az Axiosnak Parker.

A Facebook és a Google egyik befeketetője, Roger McNamee úgy nyilatkozott a Guardian-nak, hogy "a két cég vezetői jó emberek, akiknek jó szándékú stratégiái borzalmas nem szándékolt következményekhez vezettek... A probléma az, hogy semmit sem tehetnek a kár enyhítéséért, amíg fel nem hagynak a jelenlegi hirdetési modellekkel."
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!