8p

Megcsinálták a közösségi médiát, de most már önként lépnek ki belőle. Óriási meghasonlások és pálfordulások színhelye lett a Szilícium-völgy.

Justin Rosenstein letiltotta a laptopjáról a Redditet, a Snapchatet, és csak nagyon minimális használatot engedélyezett magának a Facebookon. Ezen felül olyan, gyerekzárhoz hasonló beállítást élesített az iPhone-ján, ami megakadályozza az appok letöltését. Ami különleges ebben a történetben, az az, hogy a 34 éves férfi nem valami internetfóbiás neohippi, hanem egy volt Facebook-dolgozó. Ráadásul éppen egyike azon mérnököknek, akik kifejlesztették a lájk gombot.

Rosenstein ma már gyűlöli az egészet, és ezzel nincs egyedül: több, a Facebookhoz hasonlóan nagy techcég egykori kulcsalkalmazottja érzi vele együtt úgy, hogy az eredeti, jó szándékához képest szörnyet teremtett, amikor kidolgozta a közösségi médiumok olyan apró részleteit, melyek nélkül ma már el sem bírnánk képzelni ezeket a felületeket. Ezek a kiábrándult férfiak és nők jellemzően nem a cégek alapítói vagy vezetői, akik ha akarnának, sem tudnának kiszakadni annak ismételgetéséből, hogy gigacégükkel jobb hellyé teszik a világot, hanem az egy-két lépcsőfokkal alattuk tevékenykedő dizájnerek, mérnökök és termékmenedzserek, akik képesek kellő távolságtartással szemlélni a saját munkájukat.

Rosenstein 2007-ben még azzal a nagyszerű szándékkal állt neki kidolgozni a lájkolást a kollégáival együtt, hogy legyen valami, amivel egyetlen kattintással apró, pozitív löketeket küldhetünk facebookos ismerőseink felé. Mondani sem kell, a felfelé mutató hüvelykujj azonnali siker volt, az emberek azóta is imádják az online megerősítés ezen formáját - miközben a Facebook a kattintásokból begyűjtött információkat a hirdetőinek értékesíti. A lájkolás viszont hamar átcsúszott a ma már mindenki által ismert lájkfüggőségbe, ugyanúgy, ahogy a többi platform - Twitter, Instagram, és így tovább - helyi lájkmegfelelője.

Leah Pearlman, Rosenstein csapattársa volt az személyesen, aki egy 2009-es blogposztjában bemutatta a lájk gombot. Pearlman ma már szintén nincs a Facebook-nál. Illusztrátorként dolgozik, a böngészőjére olyan bővítményt telepített, ami kigyomlálja az oldalakról az összes közösségi médiás plugint, a saját Facebook-oldala kezelésére pedig felvett egy social media menedzsert, hogy neki hozzá se kelljen nyúlnia a bűnös szájthoz.

Ugyanilyen lesújtó véleménnyel van a Facebookról Tristan Harris is, és nem azért, mert korábban a nagy rivális Google alkalmazottja volt. Harris már nem az általános lájkbajnokságot kritizálja vehemensen, hanem a több lépéssel már tovább jutó, személyre szabott technikákat. Az év során korábban kiszivárgott, belsős Facebook-jelentésből derült ki, a cég képes felismerni, hogy a tinédzser felhasználók mikor érzik magukat bizonytalannak vagy értéktelennek, és mikor van szükségük megerősítésre. Harris szerint ezzel már konkrétan programozni lehet az embereket: a Facebook tudja, mikor melyik gombot kell megnyomni az ember lelkén, hogy észrevétlenül növelje a platformtól való függést. Ezeket az információkat a Facebook annak a hirdetőnek adja el, aki a legtöbbet kínál érte, etikának Harris szerint itt már nem adnak helyet.

Azt már egy Facebook-dolgozó ismerőse mesélte el Harrisnek, hogy a dizájnerek eredetileg kék színnel akarták megjeleníteni a platform értesítéseit - az ismerősnek jelöléseket, lájkokat, beérkező üzeneteket - mert az belesimult a szájt dizájnjába. Viszont senki sem használta őket - aztán pirosra váltották a színt, és azóta is mindenki az értesítéseken lóg. A piros értesítések lettek az oldal legcsábítóbb részei, mert pontosan úgy működnek, ahogy a nyerőgépek a kaszinókban: a legkülönfélébb jutalmakat vagy "jutalmakat" dobják ki. A piros értesítés jelenthet egy izgalmas, új ismerőst, egy klassz üzenetet, de egy teljesen érdektelen hírt is. Fogalmunk sincs, mit fog dobni a gép, és ez a bizonytalanság okozza, hogy ilyen kényszeresen kattintunk, bökünk minden egyes alkalommal, amikor felbukkan a piros értesítés a kék alapon.

Ugyanez működteti a lehúzásos frissítés mechanizmusát is - az okostelefonokon a képernyő lefelé húzásával frissül a facebookos, twitteres üzenőfalunk. Húzunk egyet az ujjunkkal, és várjuk, hogy az oldal frissüljön, ami megint csak vagy valami izgalmasat jelenít majd meg, vagy valami érdektelent. A várakozás bizonytalansága mellett azonban itt maga a mozdulat is nagyon fontos szerepet játszik, így a fejlesztők továbbra is meghagyják, annak ellenére, hogy a technológia már rég túlhaladta.

Erről beszélt a lehúzásos frissítést atyja, Loren Brichter is. Brichter 2009-ben fejlesztette ki ezt a funkciót a Tweetie nevű startupjához, leginkább azért, mert nem tudta sehova se beszuszakolni a frissítés gombot a képernyőre. Akkor a lehúzásos frissítés még csak "egy aranyos és okos kis megoldásnak" tűnt. Aztán egy évre rá a Twitter felvásárolta a Tweetie-t, beépítette a saját felületébe a frissítési módot, mely azóta is nélkülözhetetlen a csiripelős oldalból - és már rég más oldalakból is.

Brichter teljesen el van képedve, hogy ez az idejétmúlt funkció még mindig nem bír kikopni a szájtokból. A push értesítések korában már minden oldal automatikusan képes frissülni, anélkül, hogy mindenféle böködésekkel meg lehúzásokkal fárasztaná a felhasználót - csakhogy ez a régi iskolás megoldás szemlátomást pszichológiai funkcióval bír. A nyerőgépekre visszatérve: itt nem csak az teszi függővé az embert, hogy nem tudja, mit kap a frissítéssel, hanem maga a lehúzás mozdulata is. Mint a klasszikus félkarú rablóknál: meg kellett húzni azt a kart, hogy pörögjenek a gyümölcsök, és az emberek imádták meghúzni a kart.

"Rengeteg órán, heteken, hónapokon és éveken át töprengtem azon, hogy mindaz, amit tettem, vajon szolgálta-e valami jóval az emberiséget egyáltalán." - mondja Britcher. Aki ma már oldalakat blokkol, push értesítéseket tilt le, kizárólag a feleségére és a legközelebbi barátaira korlátozta az üzenetküldő alkalmazását a telefonján, és még saját gyerekéről, a Twitterről is megpróbált leszakadni. Utóbbiban nem járt még teljes sikerrel, viszont csakis a konyhában tölti már a telefonját - este hétkor bedugja a töltőt a konnektorba, és nem is érinti meg a készüléket egészen másnap reggelig.

Nir Eyal hosszú évekig dolgozott konzulensként a techiparban, olyan függőséget kialakító stratégiákat adott tovább a megrendelő cégeknek, melyeket a Szilícium-völgy óriásait tanulmányozva lesett el. Még könyvet is írt ezekről a technikákról - most már viszont olyan előadásokat tart, melyek pont arról szólnak, hogyan szabadíthatjuk ki magunkat a technológia szorításából.

A dolog iróniája, hogy erről beszélt a 2017-es Habit Summit-on is, ahol a résztvevők azért fizették ki az 1700 dolláros belépőt, hogy Eyal segítségével minél mélyebben elmerülhesenek az online manipuláció világában. Az előadás persze leásott a téma mélyére, a szakember mégis azzal zárta a beszédét, hogy elmondta, hogyan lehet ellenállni a technológia csápításának. Mint elmesélte, ő is plugin-irtó kiegészítőt telepített a böngészőjébe, mellette pedig a Pocket Points nevű appot használja, mely "megjutalmaz azért, hogy nem a telefonodon lógsz, amikor koncentrálnod kell valamire."

Eyal legvégül arról beszélt, mi mindent megtesz azért, hogy megvédje a saját családját a techfüggőségtől. Időzítős routert szereltetett fel a házában, mely minden egyes nap egy előre meghatározott időben leblokkolja az internethozzáférést.

"A lényeg, hogy emlékezzünk rá: nem vagyunk erőtlenek. Mi irányítunk."

- mondta Eyal. Így látják, és ezért küzdenek azok a kollégái is, akik puszta jó szándékból ránk szabadították a közösségi médiát, majd amikor felismerték, mivé vált idő közben a teremtményük, elszörnyedtek, és most önként, együtt lépnek ki belőle.

Magyarország: 5,9 millió magyar internetező több, mint háromnegyede, 4,5 millió ember szokott mobil eszközön is internetezni, közülük is 3,5 millióan már rendszeresen. A Würzburgi- és a Nottingham-Trenti Egyetem 2016-os kutatása alapján, ma már alig 44 másodpercig bírjuk anélkül, hogy ne nyúljunk hozzá az okostelefonunkhoz. A FOMO (Fear of Missing Out) jelenség, pedig olyan erős hatással van a mindennapi életünkre, hogy képtelenek vagyunk leszakadni a közösségi hálóról, az internetről.  

Az Adweek  infografikája szerint egyébként a Z generáció (vagyis 7-20 évesek, a kutatásban: 13-20 évesek) fele képtelen lenne YouTube nélkül élni, miközben 95 százalékuk használja is. Ilyen elsöprő arányban semmilyen másik közösségi csatornára nincsenek rákattanva a fiatalok. Sem a Facebook, sem az Instagram, de a Snapchat vagy a Twitter sem ilyen vonzó számukra, messze leszakadva követik népszerűségben a Google videómegosztóját. Ráadásul a YouTube-sztárok gyakorlatilag pont ugyanolyan hitelesek, mint a mainstream média sztárjai, sőt, ha tech kütyükről van szó, akkor sokkal, de sokkal hitelesebbnek számítanak...

Guardian

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!