2017. október 16. 03:22

Megcsinálták a közösségi médiát, de most már önként lépnek ki belőle. Óriási meghasonlások és pálfordulások színhelye lett a Szilícium-völgy.

Justin Rosenstein letiltotta a laptopjáról a Redditet, a Snapchatet, és csak nagyon minimális használatot engedélyezett magának a Facebookon. Ezen felül olyan, gyerekzárhoz hasonló beállítást élesített az iPhone-ján, ami megakadályozza az appok letöltését. Ami különleges ebben a történetben, az az, hogy a 34 éves férfi nem valami internetfóbiás neohippi, hanem egy volt Facebook-dolgozó. Ráadásul éppen egyike azon mérnököknek, akik kifejlesztették a lájk gombot.

Rosenstein ma már gyűlöli az egészet, és ezzel nincs egyedül: több, a Facebookhoz hasonlóan nagy techcég egykori kulcsalkalmazottja érzi vele együtt úgy, hogy az eredeti, jó szándékához képest szörnyet teremtett, amikor kidolgozta a közösségi médiumok olyan apró részleteit, melyek nélkül ma már el sem bírnánk képzelni ezeket a felületeket. Ezek a kiábrándult férfiak és nők jellemzően nem a cégek alapítói vagy vezetői, akik ha akarnának, sem tudnának kiszakadni annak ismételgetéséből, hogy gigacégükkel jobb hellyé teszik a világot, hanem az egy-két lépcsőfokkal alattuk tevékenykedő dizájnerek, mérnökök és termékmenedzserek, akik képesek kellő távolságtartással szemlélni a saját munkájukat.

Rosenstein 2007-ben még azzal a nagyszerű szándékkal állt neki kidolgozni a lájkolást a kollégáival együtt, hogy legyen valami, amivel egyetlen kattintással apró, pozitív löketeket küldhetünk facebookos ismerőseink felé. Mondani sem kell, a felfelé mutató hüvelykujj azonnali siker volt, az emberek azóta is imádják az online megerősítés ezen formáját - miközben a Facebook a kattintásokból begyűjtött információkat a hirdetőinek értékesíti. A lájkolás viszont hamar átcsúszott a ma már mindenki által ismert lájkfüggőségbe, ugyanúgy, ahogy a többi platform - Twitter, Instagram, és így tovább - helyi lájkmegfelelője.

Leah Pearlman, Rosenstein csapattársa volt az személyesen, aki egy 2009-es blogposztjában bemutatta a lájk gombot. Pearlman ma már szintén nincs a Facebook-nál. Illusztrátorként dolgozik, a böngészőjére olyan bővítményt telepített, ami kigyomlálja az oldalakról az összes közösségi médiás plugint, a saját Facebook-oldala kezelésére pedig felvett egy social media menedzsert, hogy neki hozzá se kelljen nyúlnia a bűnös szájthoz.

Ugyanilyen lesújtó véleménnyel van a Facebookról Tristan Harris is, és nem azért, mert korábban a nagy rivális Google alkalmazottja volt. Harris már nem az általános lájkbajnokságot kritizálja vehemensen, hanem a több lépéssel már tovább jutó, személyre szabott technikákat. Az év során korábban kiszivárgott, belsős Facebook-jelentésből derült ki, a cég képes felismerni, hogy a tinédzser felhasználók mikor érzik magukat bizonytalannak vagy értéktelennek, és mikor van szükségük megerősítésre. Harris szerint ezzel már konkrétan programozni lehet az embereket: a Facebook tudja, mikor melyik gombot kell megnyomni az ember lelkén, hogy észrevétlenül növelje a platformtól való függést. Ezeket az információkat a Facebook annak a hirdetőnek adja el, aki a legtöbbet kínál érte, etikának Harris szerint itt már nem adnak helyet.

Azt már egy Facebook-dolgozó ismerőse mesélte el Harrisnek, hogy a dizájnerek eredetileg kék színnel akarták megjeleníteni a platform értesítéseit - az ismerősnek jelöléseket, lájkokat, beérkező üzeneteket - mert az belesimult a szájt dizájnjába. Viszont senki sem használta őket - aztán pirosra váltották a színt, és azóta is mindenki az értesítéseken lóg. A piros értesítések lettek az oldal legcsábítóbb részei, mert pontosan úgy működnek, ahogy a nyerőgépek a kaszinókban: a legkülönfélébb jutalmakat vagy "jutalmakat" dobják ki. A piros értesítés jelenthet egy izgalmas, új ismerőst, egy klassz üzenetet, de egy teljesen érdektelen hírt is. Fogalmunk sincs, mit fog dobni a gép, és ez a bizonytalanság okozza, hogy ilyen kényszeresen kattintunk, bökünk minden egyes alkalommal, amikor felbukkan a piros értesítés a kék alapon.

Ugyanez működteti a lehúzásos frissítés mechanizmusát is - az okostelefonokon a képernyő lefelé húzásával frissül a facebookos, twitteres üzenőfalunk. Húzunk egyet az ujjunkkal, és várjuk, hogy az oldal frissüljön, ami megint csak vagy valami izgalmasat jelenít majd meg, vagy valami érdektelent. A várakozás bizonytalansága mellett azonban itt maga a mozdulat is nagyon fontos szerepet játszik, így a fejlesztők továbbra is meghagyják, annak ellenére, hogy a technológia már rég túlhaladta.

Erről beszélt a lehúzásos frissítést atyja, Loren Brichter is. Brichter 2009-ben fejlesztette ki ezt a funkciót a Tweetie nevű startupjához, leginkább azért, mert nem tudta sehova se beszuszakolni a frissítés gombot a képernyőre. Akkor a lehúzásos frissítés még csak "egy aranyos és okos kis megoldásnak" tűnt. Aztán egy évre rá a Twitter felvásárolta a Tweetie-t, beépítette a saját felületébe a frissítési módot, mely azóta is nélkülözhetetlen a csiripelős oldalból - és már rég más oldalakból is.

Brichter teljesen el van képedve, hogy ez az idejétmúlt funkció még mindig nem bír kikopni a szájtokból. A push értesítések korában már minden oldal automatikusan képes frissülni, anélkül, hogy mindenféle böködésekkel meg lehúzásokkal fárasztaná a felhasználót - csakhogy ez a régi iskolás megoldás szemlátomást pszichológiai funkcióval bír. A nyerőgépekre visszatérve: itt nem csak az teszi függővé az embert, hogy nem tudja, mit kap a frissítéssel, hanem maga a lehúzás mozdulata is. Mint a klasszikus félkarú rablóknál: meg kellett húzni azt a kart, hogy pörögjenek a gyümölcsök, és az emberek imádták meghúzni a kart.

"Rengeteg órán, heteken, hónapokon és éveken át töprengtem azon, hogy mindaz, amit tettem, vajon szolgálta-e valami jóval az emberiséget egyáltalán." - mondja Britcher. Aki ma már oldalakat blokkol, push értesítéseket tilt le, kizárólag a feleségére és a legközelebbi barátaira korlátozta az üzenetküldő alkalmazását a telefonján, és még saját gyerekéről, a Twitterről is megpróbált leszakadni. Utóbbiban nem járt még teljes sikerrel, viszont csakis a konyhában tölti már a telefonját - este hétkor bedugja a töltőt a konnektorba, és nem is érinti meg a készüléket egészen másnap reggelig.

Nir Eyal hosszú évekig dolgozott konzulensként a techiparban, olyan függőséget kialakító stratégiákat adott tovább a megrendelő cégeknek, melyeket a Szilícium-völgy óriásait tanulmányozva lesett el. Még könyvet is írt ezekről a technikákról - most már viszont olyan előadásokat tart, melyek pont arról szólnak, hogyan szabadíthatjuk ki magunkat a technológia szorításából.

A dolog iróniája, hogy erről beszélt a 2017-es Habit Summit-on is, ahol a résztvevők azért fizették ki az 1700 dolláros belépőt, hogy Eyal segítségével minél mélyebben elmerülhesenek az online manipuláció világában. Az előadás persze leásott a téma mélyére, a szakember mégis azzal zárta a beszédét, hogy elmondta, hogyan lehet ellenállni a technológia csápításának. Mint elmesélte, ő is plugin-irtó kiegészítőt telepített a böngészőjébe, mellette pedig a Pocket Points nevű appot használja, mely "megjutalmaz azért, hogy nem a telefonodon lógsz, amikor koncentrálnod kell valamire."

Eyal legvégül arról beszélt, mi mindent megtesz azért, hogy megvédje a saját családját a techfüggőségtől. Időzítős routert szereltetett fel a házában, mely minden egyes nap egy előre meghatározott időben leblokkolja az internethozzáférést.

"A lényeg, hogy emlékezzünk rá: nem vagyunk erőtlenek. Mi irányítunk."

- mondta Eyal. Így látják, és ezért küzdenek azok a kollégái is, akik puszta jó szándékból ránk szabadították a közösségi médiát, majd amikor felismerték, mivé vált idő közben a teremtményük, elszörnyedtek, és most önként, együtt lépnek ki belőle.

Magyarország: 5,9 millió magyar internetező több, mint háromnegyede, 4,5 millió ember szokott mobil eszközön is internetezni, közülük is 3,5 millióan már rendszeresen. A Würzburgi- és a Nottingham-Trenti Egyetem 2016-os kutatása alapján, ma már alig 44 másodpercig bírjuk anélkül, hogy ne nyúljunk hozzá az okostelefonunkhoz. A FOMO (Fear of Missing Out) jelenség, pedig olyan erős hatással van a mindennapi életünkre, hogy képtelenek vagyunk leszakadni a közösségi hálóról, az internetről.  

Az Adweek  infografikája szerint egyébként a Z generáció (vagyis 7-20 évesek, a kutatásban: 13-20 évesek) fele képtelen lenne YouTube nélkül élni, miközben 95 százalékuk használja is. Ilyen elsöprő arányban semmilyen másik közösségi csatornára nincsenek rákattanva a fiatalok. Sem a Facebook, sem az Instagram, de a Snapchat vagy a Twitter sem ilyen vonzó számukra, messze leszakadva követik népszerűségben a Google videómegosztóját. Ráadásul a YouTube-sztárok gyakorlatilag pont ugyanolyan hitelesek, mint a mainstream média sztárjai, sőt, ha tech kütyükről van szó, akkor sokkal, de sokkal hitelesebbnek számítanak...

Guardian

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.