1p

Új elnököt választott a Magyar Közterületi Reklám Szövetség (MKRSZ) közgyűlése. Boda János a távozó Tombor Andrást váltja, és 2007. november 29-től egy éven át tölti be az ügyvezető elnöki posztot. Az Europlakát vezetője új pozíciójában a nem nevesített táblák elleni küzdelemre fókuszál.

Boda János

November vége óta új ügyvezető elnöke van a Magyar Közterületi Reklám Szövetségnek. Az új személy kijelölésére a korábbi elnök, Tombor András távozása miatt volt szükség.

Tombor a Multireklám Zrt. felvásárlása kapcsán létrejött változások miatt hagyta el a vállalat vezérigazgatói székét és egyben a köztéri reklámszakmát. Az MKRSZ-ben betöltött helyét Boda János, az Europlakát igazgatója vette át.

A közgyűlés alapszabályt is módosított. A köztéri piac koncentrációját figyelembe véve – az eddigi gyakorlattal ellentétben – ezentúl nem három, hanem két társelnök áll a szövetség élén. Közülük elsőként Boda látja el az ügyvezető elnöki feladatokat, a másik társelnök, Hidvéghy Melinda (Epamedia) 2008. november 29-én veszi át az ügyvezető elnöki teendőket egy évre.

További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!