2p

Megkezdődött a felszámolási eljárás az 1,8 milliárd forintos adósságot felhalmozó győri központú Pannon Baromfi Kft-nél- közölte az MTI érdeklődésére kedden az eljárást lefolytató Crac-org Felszámoló és Csődmenedzselő Zrt. képviselője.

Varjú Attila felszámolóbiztos ismertetése szerint a kft. közel 30 millió forint összegű bérrel tartozik a dolgozóknak. A tartozást egy héten belül szeretnék kiegyenlíteni. Nagy valószínűséggel a felszámoló hitelezi majd meg az összeget, hogy a dolgozók minél előbb hozzájussanak júliusi járandóságukhoz.

A pénzügyi válság júliusi kirobbanásakor még 530 munkatársat foglalkoztató társaságnál ma már 400-nál kevesebb dolgozót tartanak nyilván. A többiek felmondtak. Amennyiben jogszerű volt a felmondás, ők is megkapják a járandóságukat - tette hozzá Varjú Attila. A felszámoló azon dolgozik, hogy a Pannon Baromfinál minél előbb újra induljon a termelés, amely augusztus eleje óta áll.

Megítélése szerint egy hónapon belül ismét termelni fog a győri baromfifeldolgozó társaság. Bár a helyzetet nehezíti, hogy alapanyag hiány van, országosan nem áll elegendő vágóbaromfi a feldolgozók rendelkezésére. A felszámolónak működőképes állapotba kell hoznia a vagyont. E feladat megoldásához új programot dolgoznak ki, mivel a korábbi menedzsment által kialakított, a banki hitelek átütemezésére és alaptőke emelésére épülő reorganizációs program nem használható a jelenlegi helyzetben.

A működőképessé vált vagyont nyilvános pályázat keretében kívánják értékesíteni. A felszámolási eljárást maximum két év alatt kell lebonyolítani a vonatkozó törvény szerint. A cég ügyvezetőjének június nyilatkozata szerint 700 millió forintos veszteséggel számoltak, ami a felszámolás miatt több is lehet. A veszteség jelenlegi állásáról ugyanakkor a felszámolóbiztos még nem tudott nyilatkozni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!