2024. február 12. 09:52
A látványterv szép volt, a milliárdokat elköltötték, de az adatközpontba soha semmilyen adat nem érkezett, az állami céget pedig pikk-pakk törölték.
2023. november 23. 17:23
Az OPTEN adatai alapján az idei évben közel 32 ezer cég szűnt meg, és az éves csökkenés közelít a 11 ezerhez. Az új eljárások számának magas értéke és a gyenge alapítási kedv előrevetítik a cégszámcsökkenés fennmaradását. Az új felszámolási eljárások száma továbbra is 2 ezer körüli, novemberre várhatóan már eléri éves szinten a 20 ezret.
2023. november 20. 08:10
Tavaly is már tetemes veszteséggel működött a cég.
2023. november 17. 05:46
Ifjabb Orbán Győző egyik cégének képzeletbeli bizonyítványában meglehetősen sok a fekete pont.
2023. november 15. 05:51
Nevezhető ez dominó-hatásnak, pillangó-effektusnak, a lényeg ugyanaz: Orbán Győző volt cége anyagi problémák miatt a felszámolás szélére került. Ez pedig a jelek szerint a szakadék szélére sodorja az új tulajdonos anyacéget. Mely nem mellesleg szintén egy volt Orbán-cég.
2023. október 30. 05:54
Nagyon sokba került a 2021 végén és 2022 elején rendezett Dubaji Világkiállítás a magyar adófizetőknek.
2023. október 27. 09:59
A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével megszüntette a 2015-ös brókerbotrányban érintett Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt.-t.
2023. október 26. 05:54
Brutálisan visszaestek a számai Orbán Viktor édesapja volt cégének. Az egykor kimagaslóan prosperáló társaságnál már a jövő is kérdéses.
2023. október 25. 16:24
Sok cégbedőlés és megszűnés várható.
2023. október 23. 10:25
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján több kategóriából is árverez, köztük üzletrészeket is - ezek közül válogattunk.
2023. október 17. 14:16
Két végrehajtás is folyamatban van a Matolcsy Ádám baráti körébe tartozó Pintér Máté Tibor egyik érdekeltségével szemben.
2023. szeptember 20. 14:38
Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg; az iparágakat tekintve a tavalyi adatok alapján magas kockázatú az építőipar, az agrárium pedig a legstabilabb.
2023. május 9. 11:06
Véget ért a Fidesz-közeli Médianéző Kft. végelszámolása. A Nézőpont Csoport tulajdonába tartozó cég évek óta egyre kevesebb megbízást kapott, így nem érte meg fenntartani a kormánypárti think-tanknek ezt a vállalkozását.
2023. január 25. 19:08
Már 2021-ben sem ment úgy a szekér, mint korábban.
2023. január 20. 15:31
Mindössze öt évet működött a cég, ezen idő alatt csupán egyetlen évben sikerült nyereséget termelnie a vállalkozásnak.
2022. december 21. 05:32
A jelek szerint ma már nemcsak a közvetlenül milliárdokat szakító cég nem létezik, de az anyacéget is megszüntetik a tulajdonosok. Jöttek, láttak, győztek, és elmentek.
2022. december 19. 09:17
30-40 dolgozó maradt a Tungsram Operation Kft. alkalmazásában.
2022. november 29. 18:53
A felszámolási eljárások változása uralja októberben a cégtrendet, 1000 felett jár a megindított eljárások száma.
2022. szeptember 8. 13:34
Egy hónap alatt több mint 3300 társas vállalkozás kezdeményezte végelszámolását, ami minden idők második legmagasabb végelszámolási értéke, és az elmúlt években megszokott havi értékek négyszerese. Az egyéni vállalkozók száma is sokat csökkent.
2022. szeptember 6. 19:29
Tasnádi László decemberben alapított cége mögött gyanús személyek bukkannak fel. A kft. azonban bevétel nélkül végelszámolás alá került.
2022. augusztus 26. 11:05
Egzotikus országokba szervezett utakat.
2022. augusztus 19. 12:27
Covid, recesszió, infláció, háború, energiaválság, élelmiszerhiány és ki tudja mi vár még ránk. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy számos vállalkozás kerül nehéz, olykor kilátástalan helyzetbe. A fentiek miatt prognosztizál Dr. Zavagyil Zoltán a BDO Pénzügyi Tanácsadó Zrt. befektetési igazgatója tömeges csődöt a hazai kkv-k körében. A válságkezelési szakértő az okokról, a következményekről és a lehetséges jövőképről is beszélt. Mfor.hu interjú.
2022. március 29. 05:31
Mondjuk, két 8000 férőhelyes, mint a Bozsik Aréna. Friss lista a legnagyobb adóhiányt felhalmozókról.
2022. február 8. 11:48
Január utolsó napján döntött Száraz István úgy, hogy végelszámolja a szűk 12 éve létrehozott társaságot, mellyel számos nagy bizniszben részt vett - még ha csak a háttérben közvetve is.
2021. október 7. 05:47
Az utóbbi hetek állandó gazdasági témája volt a kínai Evergrande: az ingatlanfejlesztő óriás a csőd szélén táncol, ráadásul, mint a napokban kiderült, a szektorból nem egyedüliként. A kínai állam vélhetőleg nem hagyja, hogy a vállalatok és az ingatlanpiac összeomoljanak, ám a most kialakult helyzet mégis számos tanulsággal szolgál Varga Péter szerint.
2021. szeptember 23. 09:43
Augusztus 31-én csődeljárás indult a Kisvárdán alig két éve működő csigafeldolgozóval szemben. A rengeteg állami hitelt maga előtt görgető cégnek igen komoly problémái vannak.
2021. szeptember 15. 05:34
Valami nagyon félrecsúszhatott, hiszen nincs még két éve sem annak, hogy átadták Kisvárdán az élő éticsigát feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó üzemet. Sok baj halmozódott a cég körül, mely információink szerint a dolgozóinak is többhavi fizetéssel tartozik.
2021. augusztus 16. 11:59
Több százmillió forintos forgalma van annak a cégnek, mely története legnagyobb veszteségét hozta össze tavaly. Meg is szünteti Mészáros Lőrinc, de ez is sok pénzbe kerül neki.
2021. július 28. 16:17
Pintér Sándor belügyminiszter egykori rendészeti államtitkárának cége egyengeti a Mészáros Lőrinc által agyonszponzorált eszéki focicsapat elnökének fizetésképtelenné vált postai társaságának felszámolását. Keresik az adós vagyonát.
2021. július 6. 06:40
Folytatódott a koncentráció a gazdasági versenyszférában, az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben - írta keddi számában a Világgazdaság.
2021. március 14. 15:19
A 80-as és a 90-es években a magyar háztartások meghatározó konyhai eszköze a kávéfőző volt, amely jó eséllyel Szarvason készült. A cég később a sajátmárkás termékekről a bérmunka felé fordult, ám amikor a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. legnagyobb megrendelője szerződést bontott velük a vállalkozás összeomlott. A felszámolás keretében most eladásra hirdették a vállalkozás gépparkját.
2021. március 9. 11:59
Nagy üzlet lehet a következő években a felszámolás. A kormány pályázaton döntötte el, ki végezhet majd ilyen munkát, a nyertesek között pedig több kormányközeli figura is felbukkan, mutatott rá a Direkt36.
2020. augusztus 20. 11:12
Romlott az elmúlt egy évben is az induló magyar cégek túlélési rátája, az 5 éves kort a cégeknek kevesebb mint 70 százaléka éri el, míg 10 éves korig a vállalkozások 46 százaléka jut el - közölte az Opten céginformációs szolgálató az MTI-vel.
2020. április 23. 10:02
Egy friss elemzés a koronavírus-járvány miatti vállalati fizetésképtelenségek változását vizsgálta, amelyből kiderült: minden korábbinál aggasztóbb magyar és nemzetközi prognózis.
2020. február 10. 05:30
Egészen különös dologra figyeltünk fel annál a cégnél, mely a felcsúti milliárdostól látszólag független, viszont gyanúsan hasonló nevet kapott, mint a milliárdos üzletember cége.
2020. január 16. 08:08
Több mint ezer biztonsági cég tűnt el 2016 óta.
2019. október 26. 08:43
Ugyan Szatmáry Kristóf tavaly év végén kiszállt a híressé vált zöldséges cégéből, az maradt családi tulajdonban. Szatmáry kiszállása után az édesanyja vitte tovább a boltot, aki nyáron a társaság végelszámolása mellett döntött.
2019. szeptember 2. 06:04
Egy évvel ezelőtt fordult lejtmenetbe a balmazújvárosi foci, most pedig úgy tűnik, sikerült elérni a gödör alját is. Hogy innen merre vezet az út, lesz-e egyáltalán kiút, vagy temethetik a focicsapatot a hajdúságiak, az egyelőre még kérdés.
2019. július 12. 07:16
Ezzel a döntéssel egy 13 éve működő cég lesz a múlté, pedig tavaly majdnem megtriplázta az árbevételét. Igaz, ez nem a tevékenység bővülésének köszönhető.
2019. június 4. 19:10
Vörös József 2015-ben alapított cégével szemben kényszertörlési eljárást indított a cégbíróság.
2019. május 22. 16:30
Bezár a dombóvári üzem. A francia cég a globális fehérnemű eladások visszaesésével magyarázza a lépést.
2019. május 10. 15:16
Ezúttal nem alapított, hanem átvett cégeket. Mégpedig bizalmasától, Vörös Józseftől a saját nevére vette Simicska Lajos egykori reklámcégeit.
2019. május 3. 11:12
Úgy néz ki, tartósan félmillió alatt ragad az aktív hazai cégek száma. A vállalkozások kétötöde 2019 első negyedévében a fővárosban működött, ahol negyvenötször több volt belőlük, mint a sereghajtó Nógrád megyében. Tolnában eközben majdnem két és félszeresére ugrott a felszámolt cégek száma.
2019. március 8. 10:31
Miután Seszták Miklóst leváltották fejlesztési miniszteri pozíciójáról, az addig látványos felfutást mutató Penta Industry sikersztorija csúnyán elakadt. A problémák pedig egyre súlyosabbak.
2019. január 25. 11:38
Vége a termelésnek a szarvasi gyárban.
2019. január 3. 07:24
A NAV szerint az lehet a háttérben, hogy tavaly nyár óta csak saját tulajdonú ingatlan lehet székhelyszolgáltató, márpedig az érintettek erre a feladatra jellemzően bérelték az irodáikat.
2018. november 30. 14:27
Jelentősen, 50 százalékkal emelkedett 2018 harmadik negyedévében a magyar vállalkozásokat érintő kényszertörlések száma, ezzel a három éve javuló trend fordult meg - derül ki a Bisnode Magyarország pénteken közzétett, legfrissebb adataiból.
2018. november 10. 09:01
Pedig ha a középvállalatok feljebb tudnak lépni, az nem csak nekik jó, hanem a teljes ország gazdasága erősödik vele. A hazai cégsorvadás trendjének 2000-től 2016-ig tartó szakaszát a Társadalmi riport elemzése térképezte fel.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Ehhez elég csak ingyenesen regisztrálnia az október 9-én 15 óra 30 perckor kezdődő élő eseményre.
A 272 szobás Continental Hotel Budapest****Superior 2010-ben nyitotta meg kapuit az egykori legendás Hungária Fürdő és a történelmi emlékű Continental Szálloda helyén, Budapest belvárosában mindössze néhány perc sétára Európa legnagyobb zsinagógájától, Budapest „Broadway-étől”, éttermek és szórakozóhelyek sokaságától.
Ahogy Máté apostol mondta: mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor