3p

A gyenge infrastruktúra korlátja a versenyképes belvízi hajózás fejlődésének a Dunán, két éve egy hajózási vállalat sem nyereséges a folyamon a kedvezőtlen körülmények miatt - mondta el Petar Margic a Duna Bizottság főigazgatója a bizottság keddi budapesti ülése után az MTI-nek.

A főigazgató szerint a helyzet a Dunán "nem a legjobb", de a bizottságnak kötelessége segíteni a hajózási iparág vállalatait. Petar Margic tájékoztatása szerint valamennyi, a Duna szempontjából meghatározó hajózási vállalat részt vett az ülésen, amelyen a vendégek formálisan is tájékoztatták a bizottságot a dunai hajózás általuk tapasztalt problémáiról. Megjegyezte: még soha nem szerveztek ilyen jellegű párbeszédet az iparági szereplőkkel.

A főigazgató elmondta: az elmúlt hónapokban nagy gondot okoztak az időjárási körülmények. Télen több helyen jég volt a Dunán, később folyamatosan változott a vízszint, az áradások alatt túl magas volt, most pedig túl alacsony. Margic hangsúlyozta, hogy az ülésen résztvevő, a régióban működő 20 hajózási szervezet és cég közül az elmúlt két évben egy sem volt nyereséges. Ez elsődlegesen a nehéz időjárási körülményekkel magyarázható, de szerepe van benne az elmaradott dunai hajózási infrastruktúrának is.

A Duna Bizottság közleménye szerint a tagok megállapították, hogy a vízi utakon a rendszeres karbantartás hiánya volt a felelős a pénzügyi veszteség legnagyobb hányadáért. A közlemény szerint a cseppfolyós gáz (LNG) használata üzemanyagként viszont növelhetné a költséghatékonyságot, és a környezetet is jobban kímélné. Peter Margic rámutatott: bár sok ötlet volt már az infrastruktúra fejlesztésére, ebből egy sem valósult meg eddig a dunai hajózásban érdekelt országok részéről. Sok helyen az Európai Unió segítségére várnak, de Margic szerint nem ez a helyes út, cselekedni kell minél hamarabb.

A főigazgató elmondta, hogy az ülésen hivatalos álláspontot vártak a gondokról az érintett hajózási cégektől, akikkel a jövőben is aktív párbeszédet akarnak folytatni. Az adatok birtokában a bizottság most az egyes nemzeti kormányokhoz tud fordulni, és fel tudja hívni figyelmüket a problémákra, szakmai tanácsokat tud adni, és közvetíteni tud a hajózási iparág képviselői és a kormányok között. A Duna Bizottság nemzetközi kormányközi szervezet, amelynek alapító egyezményét 1948. augusztus 18-án Belgrádban írták alá. A szervezetnek 11 állandó tagja van: Ausztria, Bulgária, Magyarország, Németország, Moldova, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, és Horvátország. Székhelye 1954 óta Budapesten van. A bizottság legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, a bizottság munkáját titkárság segíti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!