2p

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) tömegtájékoztatási kampánnyal kívánja felhívni az érintett cégek figyelmét a környezetvédelmi termékdíj befizetésére - mondta Torda Csaba, a VPOP vámigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Torda Csaba kifejtette: a VPOP 2008-at a termékdíjra felkészítés időszakának tekintette, amely alatt a hatóságok egyeztetéseket folytattak az érintett nagyobb társaságokkal, szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, valamint a meghatározó hulladékhasznosítókkal is.

A vám- és pénzügyőrség munkájának eredményeként 2008-ban mintegy 20 ezer termékdíj-fizetőt regisztráltak, a becslések szerint 60 ezer érintett cégből, ami kétszerese a korábbi legmagasabb, 2004-es adatnak. A termékdíjból 27,4 milliárd forint bevétele keletkezett az államnak 2008-ban, az idei évi előirányzat pedig mintegy 22 milliárd forint - fűzte hozzá.

A VPOP vámigazgatója rámutatott: a termékdíj fontossága elsősorban nem a bevételekben, hanem a környezeti károk csökkentésében, az újrahasznosítási arány növelésében, valamint a környezet hulladékmentesítésében rejlik.

Hangsúlyozta: a hatóság a bírságolás helyett elsőként a meggyőzés eszközével kíván élni, így reklámokkal, valamint egy tematikus honlappal kívánja felhívni az érintettek figyelmét a termékdíj fizetési kötelezettségre.

Ezt mutatja például, hogy a késedelmes saját bevallás esetén a késedelmi pótlék csak a jegybanki alapkamat kétszerese, míg a hatóság a termékdíj duplájának megfelelő összeg kifizetését is elrendelheti a díj befizetésének elmulasztása esetén. A fizetési nehézségekkel küzdő cégek kérhetik a termékdíj részletfizetését, illetve halasztott fizetését is - jegyezte meg a szakember.

Borsányi-Bognár Levente, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) főosztályvezető-helyettese kérdésre válaszolva elmondta: a termékdíjat fizetők körének meghatározása "filozófiai kérdés". A jelenlegi szabályozás lényege, hogy nem a csomagolóanyagokat gyártókat, hanem azok felhasználóit kötelezi fizetésre, ezzel ösztönözve őket az olcsóbb, természetbarát megoldások használatára.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!