2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Február elejétől érdemes lesz jobban átgondolni, hogy mikor fordul valaki munkaügyi bírósághoz, mivel egy tavalyi törvénymódosítás átalakította a költségkedvezmények rendszerét, számol be a Napi Gazdaság.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a korábban tárgyi költségmentes munkaügyi pereknél bevezetik a tárgyi költségfeljegyzés rendszerét és érvényesítik a rászorultsági elvet - közölte Kálmán László, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium igazságügyi, kodifikációs és szolgáltatási főosztályának vezetője.

A változást pergazdaságossági okok és a társadalmi igazságosság követelményével indokolták. Korábban az állam előlegezte meg és viselte az ilyen perek költségeit a munkavállalók helyett, pervesztességtől függetlenül.

A tárgyi költségmentesség eddig mindenkire érvényes volt, függetlenül a jövedelmi helyzetétől: így munkaügyi pert a munkanélküli és a milliós fizetésű munkavállaló is ugyanolyan feltételek mellett indíthatott. Ez annyiban változik, hogy nem kívánják azonos mértékben támogatni a jobban keresőket: a rászorulók továbbra is kérhetnek személyes költségmentességet - ahogyan az a polgári peres eljárásokban megszokott -, csak igazolniuk kell a rászorultságot.

Ha viszont a pereskedő fél csak a költségek feljegyzésére jogosult, úgy a jövőben a per végén dől majd el, hogy az állam által megelőlegezett valamennyi költséget is vissza kell-e fizetni. A változás nem akadályozza majd a perindításokat, nem kell az eljárásindításhoz pénzt tartalékolni, azonban egy megalapozatlan kereset miatt elvesztett per végén a vesztesnek várhatóan többet kell fizetnie, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!