Az áruba bocsátott ingatlanok és ingóságok legértékesebb darabja a nagyigmándi takarmánykeverő, amelynek nettó irányára 1,1 milliárd forint. Ezenkívül még kisebb értékű ingatlanokra, követelésekre és a Bábolna Eurotransit Project Kft. 1,44 millió forint névértékű, 0,1 százalék szavazati arányt biztosító üzletrészére lehet ajánlatot tenni.
A pályázati határidő március 14. Összesen mintegy másfél milliárd forint irányáron most olyan vagyonelemeket hirdettek meg, amelyek az első pályázati fordulóban nem találtak gazdára. A társaság több értékes ingatlanát ugyanakkor még nem dobták piacra.
Azt már biztosan lehet tudni, hogy a 2007 júliusában felszámolás sorsára jutott Bábolna Takarmányipari Kft.-nek hatmilliárd forint adóssága van, a hitelezők száma pedig eléri a százat. A négymilliárd forint jegyzett tőkéjű cég korábban az egyik legsikeresebb bábolnai társaság volt, amely a baromfiágazat válsága és az anyacég gondjai miatt már 2005-ben nehéz helyzetbe került, írja a Napi Gazdaság.