2p

Március elejétől ötszáz euróval olcsóbban kínálja autóit a romániai Automobile Dacia gépkocsigyár a román piacon, így a legalacsonyabb árú Logan modell mindössze ötezer euróba kerül majd.

A francia Renault tulajdonában lévő gyártó döntése egybeesik az idei romániai roncsautó-program indításával, így például a tíz évnél régebbi járműveiket lecserélni akarók a kilencszáz euró értékű kormányzati támogatással, valamint a gyártó által meghirdetett árcsökkentéssel együtt akár már ötezer euróért is megvásárolhatják például a Logan márkájú gépkocsit.

A Dacia főként a román autópiac zuhanása miatt került nehéz helyzetbe. A legfrissebb adatok szerint januárban 65 százalékkal csökkent Romániában az új autók eladása. A dél-romániai Pitesti mellett működő gyár vezetősége abban reménykedik, hogy a Németországban is meghirdetett roncsautó-program fellendülést eredményezhet. A német állam 2500 eurós támogatást ad új autó vásárlásához, ha a vevő egyidejűleg beszolgáltatja régi, legalább kilenc éves, környezetszennyező gépkocsiját. A román sajtó szerint így a Logan Németországban sem kerül majd többe ötezer eurónál.

A romániai gyár illetékesei közölték korábban, hogy harmincezer kocsira szóló rendelést is kaphatnak az idén Németországból, de ez hosszú távon még mindig nem jelent garanciát a gyár jövőjét illetően. Kedden a Renault bejelentette, hogy további elbocsátásokat nem tervez, és gyárakat sem fog bezárni cserébe a francia államtól kapott hárommilliárd eurós kedvezményes hitelért.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!