3p

A pápai önkormányzat ötven százalék fölé emeli a jelenlegi nyolcszázalékos tulajdoni hányadát a Pápai Hús 1913 Kft.-ben - jelentette be a város polgármestere pénteken.

Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP) pénteken azt mondta: az önkormányzatnak van forrása ahhoz, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a cég működésében a helyi munkahelyek védelme érdekében. Közlése szerint a tőkeemelés biztosítja a többletforrást a csaknem ezer embert foglalkoztató húsüzem jelenlegi problémájának megoldásához. A tőkeemeléssel a stratégiai - azaz a háromnegyedes többséget igénylő - döntéseket leszámítva a város határozhat a társaság ügyeiben - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy 2009-ben felszámolás alól sikerült megmenteni a Pápai Hús 1913 Kft.-t az önkormányzati szerepvállalással. A forgóeszközhiány miatt azonban 2012-ben a társaság ismét nehéz helyzetbe került, ezt a nehézséget sikerül orvosolni a mostani törzstőke-emeléssel. Tájékoztatása szerint a cégnek négy tulajdonosa van, közöttük állattenyésztéssel foglalkozó gazdasági társaságok, tenyésztők vannak.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a cég képviselőivel és a beszállítókkal folytatott pápai egyeztetés után hangsúlyozta: a húsüzem problémája megoldódott, mindenki számára megnyugtató válasz született. A kormánynak egyetlen feladata maradt: az, hogy a nagy múltú üzem részére megerősítse a belső piacokat, és segítsen a külső piacokon a jelenleginél is nagyobb részesedést szerezni - fogalmazott. Hozzátette, hogy erről a tárgyalások megkezdődtek, a pápai húsüzem "bátran tekinthet előre a 2013-as évre". Az önkormányzat nagyobb szerepvállalásával biztosított lesz a termelők és beszállítók folyamatos, pontos kifizetése, és a megfelelő alapanyag finanszírozása - tette hozzá Budai Gyula. A legfontosabb kormányzati feladatnak a munkahelyek megőrzését nevezte.

A VM államtitkára azt mondta, hogy mind a három - pápai, gyulai, és kaposvári - húsüzem esetében egyaránt megnyugtató megoldás született az elmúlt napokban, a másik két húsipari cég helyzetének stabilizálása érdekében megtett kormányzati intézkedéseket későbbi sajtótájékoztatókon fogja ismertetni.

Kiss Zoltánné, a Pápai Hús 1913 Kft. gazdasági igazgatója a sajtótájékoztatót követően az MTI-nek elmondta: a tőkeemelésre a társaságnak mindenképpen szüksége van. Hangsúlyozta: csődhelyzet nincsen, az értékesítési piacok rendelkezésre állnak, belföldön valamennyi áruházlánc üzleteibe szállítanak árut. A legnagyobb gondnak a húsalapanyag beszerzését nevezte, de az élősertés-hiány egész Európában problémát okoz - mondta. Céljuk, hogy visszaszerezzék termelők bizalmát, és a korábbi beszállítókkal újra felvegyék a kapcsolatot. A decemberi hónapot üzleti szempontból jónak nevezte, a szállítók bizalmat szavaztak a cégnek.

Az MTI kérdésére az idei év eredményéről pontos adatot nem közölt, azt mondta, hogy 2012 a második veszteséges éve lesz a Pápai Hús 1913 Kft.-nek. Ennek fő okaként a sertés árának 30 százalékos emelkedését nevezte, ami 2011-ben következett be, miközben a termékek árát csak idén novemberben tudták emelni 12 százalékkal. A forráshiány miatt belső szigorító intézkedéseket vezettek be, a 2013-as év tervezése még tart - mondta a gazdasági igazgató.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!