2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Miután biztosan elesett az első bástya, Debrecen, újabb városok rádióba nyomul be a Rádió1.

Korábbi sajtóhírek alapján Andy Vajna a vidéki rádiós piacot is bekebelezheti, hiszen ez az egyetlen olyan terület a magyar médiában, ahol még nincs megkérdőjelezhetetlen fideszes fölény. Április elején pedig elesett az első bástya, hiszen hivatalosan is megerősítették, amit korábban csak pletykáltak: a debreceni önkormányzati tulajdonban lévő rádió működtetését hálózatba csatlakozási kérelem révén a Rádió1-et üzemeltető Radio Plus Kft. veszi át.

A hálózatba csatlakozás azt jelenti, hogy a Rádió1, mint körzeti szolgáltató megkötés nélkül hálózatba kapcsolódhat akármennyi helyi frekvencián, maximum napi 20 órára. Vagyis a helyi szolgáltatóknak mindössze napi 4 óra műsor összeállítását kell majd megoldaniuk.

Debrecen esetében a közlemény szerint ez azt jelenti, hogy a rádióban félóránként a legfontosabb helyi híreket fogják bemondani, délelőtt 10-12 óra között pedig "jól megszokott helyi műsorok" és műsorvezetők várják majd a hallgatokat.

Most pedig igen erős a gyanú, hogy újabb városok "esnek el". A Reggeli Show műsorvezetői péntek reggel jelentették be, hogy 

rengeteg rádió jelentkezett, aki szeretne becsatlakozni a Rádió1-be. Jelenleg ott tartunk, hogy a városokra vonatkozó, hálózatba csatlakozási kérelmeket beadtuk, kereskedelmi és programmegállapodások születtek. Magyarul, nagyon rövid időn belül hallhatóak leszünk újabb városokban, amik a következők: Pécs és a Baranya megyei régió – Komló és Villány-, Mohács, Debrecen, Sopron, Eger, Salgótarján, Tiszafüred és Abádszalók.

Noha ez első ránézésre úgy tűnik, a Reggeli Showról szól, ám a korábbi sajtóhírek éd a debreceni eset után joggal gondolhatjuk, hogy az említett városok esetében is jóval többről lehet szó, mint Sebestyén Balázsék napindító műsoráról. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!