2008. szeptember 25. 19:24

Az OMV tízmillió darab Mol-részvényre kötött eladási és visszavásárlási, úgynevezett repóügyletet, amelynek hatására átmenetileg csökkent a befolyása a társaságban - jelentette be az OMV a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Az OMV a Bayerische Hypo- und Vereinsbank AG-vel kötött megállapodást a részvények eladásáról, amelyeket 2009. január 29-én vásárol vissza. A repóvevő ez idő alatt szabadon gyakorolhatja szavazati jogait a Mol-ban - áll az OMV tájékoztatójában. Az osztrák olajtársaság bejelentése szerint az ügyletet megelőzően 22 millió 179 ezer 489 Mol-részvénnyel rendelkezett, ez 12 millió 179 ezer 489 darabra csökkent.

Az OMV tájékoztatója utal arra, hogy a Mol alapszabálya szerint 10 százalék feletti szavazati jogot csak a magyar állam, vagy az állam tulajdonosi jogait megtestesítő intézmények gyakorolhatnak a társaságban, ennek megfelelően a jelen ügylet az OMV szavazati arányát nem érinti. Az OMV jelenleg, a részvények darabszáma szerint, 11,69 százalékos szavazati aránnyal rendelkezne.

Az OMV birtokában lévő Mol-részvényeket, mint a példa is mutatja, különbözőképpen lehet hatékonyan és költségkímélő módon felhasználni - kommentálták csütörtök este az osztrák konszernnél a tízmillió Mol-részvény eladását.

Az APA osztrák hírügynökséggel közölték, hogy a visszavásárlási megállapodás esetében egy olyan, a finanszírozási struktúra optimalizálását szolgáló finanszírozási eszközről van szó, amely a pénzügyi osztály mindennapi ügyletmenetéhez tartozik.

MTI/Menedzsment Fórum

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.