2p

Új típusú nagyvárosi autókölcsönző hálózatot épít ki a Daimler és az Europcar; a Smart kisautók néhány órára bérelhetők és mobiltelefonnal vagy az interneten lehet majd fizetni - írta pénteken a Financial Times Deutschland.

A német gazdasági napilap szerint a Daimler a Car2go elnevezésű kísérleti programját kívánja kiterjeszteni a legnagyobb európai  autókölcsönző céggel együttműködésben.

A Duna menti  Ulmban 2008-ban elindított Car2go program lényege, hogy a város teljes területén rendelkezésre állnak gépkocsik, amelyek használatáért percalapú díjat szednek. Az ügyfél beszáll, elindul és elintézi mindazt, amihez kell a kocsi, majd amikor már nincsen szükség rá, egyszerűen otthagyja bármelyik nyilvános parkolóhelyen.

A tankolást, tisztítást a társaság munkatársai végzik. Foglalni lehet előre, de akár hirtelen ötlettől vezérelve is el lehet vinni a szabad Smartokat. A bérleti díjban az üzemanyag és a biztosítás is benne van, fizetni utólag kell, letétet nem kér a kölcsönző cég.

Az úgynevezett autómegosztás - carsharing - üzleti alapú változata a közösségi kerékpárkölcsönző rendszerekre hasonlít, és arra a felismerésre épül, hogy változik az autózással összefüggő fogyasztói felfogás; különösen a fiatalok körében csökken a saját kocsi jelentősége, ami visszavetheti az autóeladásokat.

A Daimler az Egyesült Államokban, a texasi Austinban is indított kísérleti projektet. A következő lépésben Hamburgban tesztelik az elképzelést, a Car2go így egy igazi nagyvárosban is bizonyíthat.

Az autógyártó szerint az új típusú, rövid időre szóló, városi autókölcsönzés legalább évi 1 milliárd eurós piac. Németországban jelenleg 170 ezer ember használ gépkocsit különböző autómegosztási konstrukciókban, a vizsgálatok szerint azonban 2016-ig 1,2 millióra nőhet ez a szám.

A 160 országában jelenlévő Europcar a szükséges infrastruktúra kiépítésében segít. A tervek szerint országonként egy-egy közös céget alapítanak majd. A szolgáltatás beindításához további partnereket, befektetőket keresnek. A részleteket egy jövő januári bemutatón ismertetik majd - írta a Financial Times Deutschland pénteken.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!