Domokos László, a testület fideszes alelnöke szerint a közpénzek felelőtlen elköltéséről számot kell adni. A politikus, aki csütörtökön jelentette be, hogy összehívta képviselőtársait, elmondta: az embereknek joguk van tudni, kik a felelősök azért, hogy a pénzüket ilyen "botrányos módon" több tízmilliós végkielégítésre költötték a BKV-nál.
Kiemelte: a cég évente 50 milliárd forintot meghaladó központi költségvetési támogatást kap, és sem a főváros vezetése, sem a BKV vezetése nem ad számot arról, hogy mire költik ezt a támogatást. Mint hozzátette, az ellenőrző albizottság jövő hétre összehívott ülésének a legfontosabb feladata az lesz, hogy megtudják, igaz-e, hogy másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007 óta. Azt is tisztázni kell, hogy ezt az összeget miért nem a közlekedés működtetésére költötték - tette hozzá.
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy minden helyi, megyei önkormányzat vizsgálja felül: cégeinél a válság időszakában a vezetők milyen prémiumokat, fizetéseket kapnak, távozásuk után pedig mekkora összegű végkielégítéshez juthatnak hozzá - közölte Nyakó István, a párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Hozzátette: az MSZP az önkormányzati cégeknél kifizetendő jutalmaknál önmérsékletet kér, illetve azt indítványozza, hogy a cégvezetők szerződésének módosítását vizsgálja felül az illetékes önkormányzat, ha az abban foglalt végkielégítés irreálisan magas. Világosan látszik, hogy gondok vannak az állami és az önkormányzati tulajdonú vállalatoknál kifizetett prémiumok terén, a helyzetet jól mutatja a BKV esete - hangsúlyozta Nyakó István.
Az MDF szerint a sorozatos botrányok miatt távoznia kell a BKV igazgatóságának és teljes felügyelőbizottságának. Meg kell akadályozni, hogy a BKV vezető testületei "egyes politikai pártok kifizetőhelyeként" működjenek - közölte Herényi Károly, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten.
Andó Sándor szocialista fővárosi képviselő, aki tagja a BKV felügyelőbizottságának (fb), levélben javasolta Székely Gábornak, az fb elnökének: hozzák nyilvánosságra Kocsis Istvánnak, a cég vezérigazgatójának a Magyar Villamos Művekkel (MVM) kapcsolatos nyilatkozatát, illetve az fb ülésén tekintsék át a BKV jelenlegi munkaszerződéseit, az abban foglalt végkielégítéseket és egyéb juttatásokat.
A levélben, amely pénteken került az MTI birtokába, az áll, hogy a vezérigazgatói nyilatkozat nyilvánosságra hozatala - köztulajdonban álló cégek vezetőjéről lévén szó - nehezen kerülhető el.
Az Index június 29-én írt arról, hogy Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited cégnek, amely mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat.
Székely Gábor, az fb vezetője a július végi meghallgatás után közölte, Kocsis István írásos nyilatkozatot tett arról is, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincs köze a Jadran nevű céghez. A nyilatkozatot azóta sem hozták nyilvánosságra.
Vitézy Dávid, az fb tagja, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője pénteken arról tájékoztatta az MTI-t: ötpontos javaslatcsomagot nyújt be az fb következő, augusztus 17-i ülésén annak érdekében, hogy megszűnjön a korrupció és a pazarlás a BKV-nál. Mint elmondta, javasolni fogja, hogy "szabjanak szigorú plafont a tanácsadói szerződéseknek". A munkaszerződések módosításával szerinte meg kell szüntetni a jogszabályokban előírtakon túl kifizetendő vezetői végkielégítéseket, és el kell törölni a közszolgáltató vállalatnál megmagyarázhatatlan titoktartási pénzeket és a további, "hasonlóan etikátlan" juttatásokat.
A közlekedési társaságnál a napokban pattant ki a végkielégítési botrány: nyilvánosságra került, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát, volt humánpolitikai igazgatót tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki 100 millió forintos végkielégítését. Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd - a Magyar Nemzet értesülései szerint - 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki.
Kocsis István a hvg.hu információi szerint az MVM-től 80 millió forintos végkielégítéssel távozott. A BKV pénteken azt közölte az MTI-vel: Kocsis István lemondott végkielégítéséről, amikor távozott a MVM-től, csupán a felmentési idejére járó bérét kapta meg. Ennek összegéről a BKV kommunikációs igazgatója nem tudott nyilatkozni.