2p

A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete szerint mintegy kétezer ember maradhat munka nélkül az állami szektor takarékossági progamja nyomán, írja a Világgazdaság.

A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete szerint mintegy kétezer ember maradhat munka nélkül az állami szektor takarékossági progamja nyomán.

Az érdekvédők szerint a megoldást azt jelentené, ha korengedményesen nyugdíjazzák legalább egy részüket, írja a Világgazdaság.

Tegnap rendezték a budapesti főpolgármesteri hivatalban az első állásbörzén, melyre a közalkalmazottakat és -tisztviselőket hívták meg, akiknek a tavaly novemberi kormányzati döntés nyomán szűnt meg a munkaviszonyuk. A 6945 érintett közül a szakszervezet számítása szerint mintegy 2800-2900 ember van, akiről azt feltételezik, hogy már talált is magának új állást.

A leépített tisztviselők most a felmondási idejüket töltik a munkahelyükön, a rendezvénytől pedig azt remélték, hogy állásajánlatot kapnak valamelyik, a börzén megjelent civil szervezettől. A börzén megjelent érdeklődők többségükben a negyvenes, ötvenes éveikben jártak.

A tegnapihoz hasonló fórum az első volt a sorban, a főváros után a megyei jogú városokban is rendeznek majd hasonló találkozókat. Mindez a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium programjának része, amelynek célja, hogy segítsen elhelyezkedni az apparátusból elbocsátott embereknek, egyúttal pedig erősítse a civil szférát.

A civil szférát alacsonyabb fizetések jellemzik

A Világgazdaság tudósítója kiemel egy jellemző példát: Révész Piroska, a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint az állásbörze ideje alatt öt önéletrajzot gyűjtött össze, és két olyan álláskeresővel is találkozott, akik alkalmasnak tűntek leendő munkatársnak. Csakhogy az alapítvány mindössze egy álláshelyet szeretne betölteni, és jó százezer forinttal kevesebbet ígér, mint amennyit az említett jelentkezők a jelenlegi munkahelyükön keresnek.

A civil szféra hagyományosan kevesebb pénzből működik. Ezen segíthet, de a problémát nem oldja meg, hogy a munkaügyi tárcánál összesen 600 millió forintos keret áll rendelkezésre, amelyből azok a szervezetek kaphatnak, amelyek elbocsátott közalkalmazottakat, vagy -tisztviselőket vesznek fel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ténylegesen mekkora megtakarítással jár majd a kormány tavaly novemberi döntése az apparátus létszámának csökkentéséről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!