2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az év végén javíthatott eredményén az OTP ukrán leányvállalata, hiszen a háromnegyed éves eredményeknél kisebb veszteségről számolt be a cég.

Az OTP Bank ukrajnai leányvállalata 435,3 hrivnya (mintegy 10,5 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet előzetes adatok szerint, ukrán számviteli szabályok szerint számolva. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ezeket a számokat az ukrán számviteli szabványok szerint publikálták, ami jelentősen eltér a magyar, illetve a nemzetközi (IFRS) szabályoktól.

A korábbi híradások szerint az OTP Bank ukrajnai leánybankja, a CJSC OTP Bank 947 millió hrivnyás, mintegy 20 milliárd forint veszteségről adott számot a harmadik negyedévben, így összességében közel 1,7 milliárd hrivnyás veszteséget könyvelhetett el. A JSC OTP Bank szerdai közleménye szerint a nehéz ukrán gazdasági körülmények ellenére jól alakultak a bevételek és bővült a betétállomány is.

"A bank elég nyereséges maradt a komoly portfólióveszteségek ellenére is" - nyilatkozta a közelmúltban a Financial Times újságírójának Bencsik László, az OTP pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A cég adózás előtti profitja a tavalyi év első kilenc hónapjában 28 százalékkal esett vissza, azonban a tőkearányos nyeresége még mindig 15,6 százalékos.

A cikk kiemeli, hogy a portfólió legnagyobb mértékben Ukrajnában romlott, ahol a 90 napon túli késedelmes fizetések arány a harmadik negyedév végére 20 százalék közelébe emelkedett, ami 8,1 százalékos növekedést jelentett az előző negyedévhez képest.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!