2p

Erősíti és összehangolja, a nyomtatott kiadványaiban megjelentekkel is harmonizálja online tartalmát a Ringier Kiadói Kft. - közölte Lakatos Tamás, a társaság ágazati igazgatója.

Erősíti és összehangolja, a nyomtatott kiadványaiban megjelentekkel is harmonizálja online tartalmát a Ringier Kiadói Kft. - közölte Lakatos Tamás, a társaság egy héttel korábban kinevezett ágazati igazgatója.

"A lapjaink révén ingyen áll a rendelkezésünkre az a tartalom, amiért a csak az interneten szolgáltatóknak jelentős összeget kell fizetniük a szerkesztőknek és az újságíróknak" - mondta. Véleményük szerint a világhálón is elérhető kiadványaik olvasottsága oly módon is növelhető, hogy azok a jelenleginél több egymás oldalára mutató kereszthivatkozást tartalmaznak.

"A több lábon állás a Ringier számára is előnyös" - mondta. A részletekkel kapcsolatos kérdéseket elhárítva nem cáfolta, hogy a társaság középtávú tervei között szerepel egy horizontális internetes portál kialakítása.

A fizetős tartalomszolgáltatásról Lakatos Tamás úgy nyilatkozott, az idén még nem tervezik annak teljes körű megteremtését. Mint mondta, napjainkban még megoldatlan a felhasználók által is elfogadott, a tartalomszolgáltató számára is valós bevételt hozó internetes fizetés. A Ringier online kiadványai közé tartozik a Blikk, a Magyar Hírlap és a Nemzeti Sport internetes változata. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!