3p

Egy ázsiai befektető érdeklődik a diósgyőri kohászat iránt, amely a termelését tavaly december óta szünetelteti, és a közeljövőben csaknem az összes, mintegy 900 dolgozóját is elbocsátja - értesült az MTI.

Miskolcon még szerdán ülésezett a Kohászati Krízis Munkacsoport, ahol több kérdésre is választ várt Káli Sándor (MSZP), Miskolc polgármestere a diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 Kft. vezetésétől, tulajdonosaitól, ám egyelőre hiába. Az ülésén a cég vezetői ugyanis - egyéb elfoglaltságukra hivatkozva - nem vettek részt - tájékoztatta Veres László a miskolci önkormányzat szóvivője az MTI-t csütörtökön.

A DAM 2004 Kft. képviselőit Káli Sándor arról tájékoztatta, hogy felvette a kapcsolatot néhány Európán kívüli ország nagykövetségével, hogy segítsen a kohászati társaság problémájának megoldásában - ismertette Veres László. Megjegyezte: ahhoz, hogy bármilyen segítséget kapjon a DAM, Miskolc polgármestere határozottabb elképzeléseket vár a cég vezetőitől a termelés újraindításáról. Rövid időn belül világos állásfoglalást várnak a DAM vezetőitől arról, hogy milyen konkrét szakmai intézkedéseket tesznek az újraindításért.

A városvezetés tájékoztatást kér arról, hogy milyen kintlévőségekkel rendelkezik a társaság, mert egy esetleges új befektetőnek tiszta képet kell kapnia a DAM mostani helyzetéről. Hangsúlyozta: a polgármester arra is "őszinte" választ vár a tulajdonostól, hogy hajlandók lennének-e eladni a gyárat egy másik szakmai befektetőnek, aki elindítaná a termelést.

A tanácskozáson Kissné Vékei Judit, az ITDH helyi képviselője arról számolt be, hogy ők is tettek ajánlatott a DAM 2004 Kft.-nek. Tájékoztatása szerint egy ázsiai befektető érdeklődne a cég iránt, azonban az ITDH többszöri megkeresésére még nem válaszoltak a DAM vezetői.

A bizottság tagjai jónak tartották Ágotai Józsefnek, a Vasas Szakszervezet helyi elnökének azt a javaslatát, hogy össze kell állítani egy minimális dolgozói létszámot, akiknek maradnia kell a gyárban ahhoz, hogy a kohászati tevékenység esetleges újraindításnak meglegyenek a feltételei.

Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról számolt be az ülésen, hogy a diősgyőri kohászat gyártelepén működő más társaságok mindegy félszáz embert tudnának alkalmazni. Más magyarországi cégeknél is érdeklődtek, Szlovákiában is felmérték a munkaerőpiacot, de a válság miatt ott is nehéz a helyzet. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke arra mutatott rá, hogy a diósgyőri kohászat kérdésében más a tulajdonos és más a város érdeke. Javasolta, hogy jöjjön létre egy olyan munkacsoport amely felméri a válságterületeket, illetve a válságban lévő vállalkozásokat Miskolcon.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!