2p

Több mint húszévi működés után felszámolják az ország egyik legnagyobb Suzuki-értékesítéssel foglalkozó cégcsoportját, a Generalt, illetve annak mindhárom leányvállalatát, írja a Napi Gazdaság.

A Zalaegerszegen, Veszprémben, Győrben és Sopronban is autószalont és -szervizt működtető cégcsoport felszámolását a tulajdonosok kezdeményezték, miután a finanszírozó bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni a hitelek átütemezéséről. A július 20-tól jogerős eljárás egyaránt érinti a zalaegerszegi székhelyű General Márkakereskedést, a veszprémi General Autóházat, valamint a General Ingatlanforgalmazó Kft.-t, miután a cégek már korábban kölcsönösen készfizető kezességet vállaltak egymásért.

A társaság - amely fennállása során több mint 11 ezer idehaza gyártott Suzukit értékesített - döntően a folyamatosan romló forgalom miatt jutott a felszámolás sorsára. 2007 óta egyre kevesebb új járművet adtak el - idézte a Zalai Hírlap Molnár Sándor ügyvezető igazgatót -, idén pedig drasztikus, mintegy 70 százalékos volt a visszaesés az értékesítésben. A társaság az elmúlt években több száz millió forintot költött fejlesztésre (főleg hitelből), elsősorban szalonok és szervizek építésére, illetve felújítására. A csökkenő bevételekből a hatékonyságjavító intézkedések ellenére sem sikerült törleszteni a hiteleket; a cégcsoport először 2008 májusában kérte azok átütemezését, eredménytelenül. A vagyonmérleg még nem készült el, így pontosan nem tudni, hogy a Generalnak mekkora az adóssága, ám az biztos, hogy ezek döntő többsége jelzáloggal terhelt banki követelés, tudta meg a Napi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!