4p

Idén már kismértékű emelkedésre számít a hazai autópiacon a Pappas Auto – ez összhangban van az eddig napvilágot látott piaci előrejelzésekkel. A gépjármű-kereskedő cég eladásai az átlagnál kisebb, de még így is jelentős mértékben zuhantak az elmúlt évben, az árbevétel több mint 15 milliárd forinttal mérséklődött. Mfor.hu tudósítás.

Mindenki megszenvedte a tavalyi évet (Mfor-montázs)

A hatalmas zuhanást hozó 2009-es év után idén már az eladások enyhe növekedésére számít az autópiacon a Pappas Auto. Igaz, a korábbi évek számainak eléréséhez még jónéhány évre szükség van, hangzott el a magyar piac - saját bevallása szerint - egyik legnagyobb gépjármű-kereskedelmi vállalatának szerdai sajtótájékoztatóján.

Ami az elmúlt évet illeti, azt - a piac többi szereplőjéhez hasonlóan - a Pappas Auto is megszenvedte. Az értékesített új autók száma 1468-ról 962-re csökkent, ami 34 százalékos visszaesést jelez. A haszonjárművek esetében ennél is nagyobb, csaknem 50 százalékos zuhanás következett be: míg 2008-ban 2025, addig tavaly már csak 1047 ilyen típusú járművet adott el a cég. Az összképet csak kis mértékben javítja, hogy a használt autók értékesítésében sikerült előre lépni - ezen a területen öt százalékkal nőttek az eladások.

Összességében a cég árbevétele 44,3 milliárd forintról 27,8 milliárd forintra zuhant – ez főleg azt figyelembe véve számít jelentős visszaesésnek, hogy 2006 óta folyamatosan 40 milliárd forint felett volt a forgalom.

Enyhülést hozhat 2010

Az idei évi kilátások már némileg kedvezőbbek: Friedrich Lixl ügyvezető igazgató a személygépkocsi-eladások területén 5-6, a haszongépjárművek esetében pedig csaknem 30 százalékos bővülésre számít. A cég idén összesen 3257 új kocsit kíván értékesíteni – ez 14 százalékos plusz tavalyhoz képest, viszont jócskán elmarad a 2008-ban elért 4291-es számtól.

A JATO Dynamics nemzetközi piackutató cég adatai szerint egyébként a magyar piac - a személyautókat tekintve - még a Pappas Autónál is nagyobb zuhanást volt kénytelen elkönyvelni a tavalyi évben: 2009-ben mindössze 61 ezer új személyautót és 10,7 ezer új kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, ami 60, illetve 50 százalékos visszaesést jelent 2008-hoz képest.  

Hasonlóan tragikus számokat közölt nemrég a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) is: szerintük a 2008-ban eladott 158 628 személygépkocsival szemben tavaly mindössze 78 590 autó talált gazdára. A legnépszerűbb típusok az előző évhez hasonlóan a Suzuki, az Opel és a Ford voltak.

Az MGE – a Pappas Autóhoz hasonlóan – az idei évtől már enyhe javulást vár. Szerintük idén 65 ezer személygépjárművet helyeznek majd forgalomba, 7,9 százalékkal többet, mint 2009-ben; a kishaszon-járművek esetében 3,6, a nagyhaszon-járműveknél pedig 5,3 százalékos növekedést prognosztizálnak.

Több év kell a visszakapaszkodáshoz

Erdélyi Péter, az MGE társelnöke úgy véli, a magyar piac reális felvevőképessége válságmentes időkben 120 és 140 ezer személyautó és kishaszon-jármű közé esik. Az egyesület úgy gondolja, hogy ez a darabszám 2-3 éven belül érhető el.

A mai sajtótájékoztatón még ennél optimistább vélemények is elhangzottak: ezek szerint a magyar piacban "benne van a 160 ezer autó", és 2-4 év múlva vissza is juthat erre a szintre.  

Az eseményen kiderült az is, hogy a Pappas Auto megvette a debreceni Dac-Car telephelyét - így januártól hatra nőtt a cég telephelyeinek száma. A társaság jelenleg Budapesten, Székesfehérváron, Pécsett, Szegeden és Debrecenben működtet ilyen egységeket. A cég eddig Mercedes-Benz, Smart, Chrysler, Jeep, Dodge és Kia márkákat forgalmazott – a kínálat az idei évtől Fiat-modellekkel bővült.  

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!