4p

Közleményben tisztázzák a helyzetet a várvédők.

Szerdán derült ki, hogy az Orbán Viktorral nagyszerű viszont ápoló Garancsi István egyik cége, a CD Hungary Zrt. aprópénzért bérel két lakást a budai Várnegyedben található Úri utcában. Garancsi itt két társtulajdonosával együtt egy 45 négyzetméteres lakásért havonta csak 13 800 forintot, egy 340 négyzetméteres lakásért pedig csak 220 ezret fizet. A sztorira válaszul sajtóközleményt küldött szét a Budavári Önkormányzat, melyben leírják, hogy a fentiekkel jogilag minden rendben van. A szöveget alább változtatások nélkül közöljük.

"Az Úri u. 70. szám alatti lakást az 1970-es évek óta a Külügyminisztérium Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatósága, majd jogutódjaként a CD Hungary Zrt. bérli, határozatlan idejű bérleti szerződéssel. A helyi lakásrendelet (21/2012.(X.26.) számú önkormányzati rendelet 38. § (1) bekezdése) szerint a CD Hungary Zrt. bérbeadói hozzájárulást kapott arra, hogy a lakást harmadik fél számára használatba adja, a lakás bérleti díja a mindenkori költségelvű lakbérrel megegyező összeg lett, azaz 220.218 Ft/hó.

Az Úri utca 58. szám alatti lakásnak 2000. november 23-án, csere jogcímén lett bérlője a CD Hungary Zrt., határozatlan idejű bérleti idővel és 2430 Ft/hó lakbérrel, ugyanis az akkor hatályos rendelet szerint nem volt még költségelvű lakbér, ezt a konstrukciót az Önkormányzat 2012-ben vezette be.

A bérlőt nem az Önkormányzat választotta ki, nem kiutalást történt, hanem a Lakástörvényben biztosított eljárás keretében jogutódlással és cserével lett a cég a lakások bérlője, ebbe az Önkormányzat nem szólhat bele. A határozatlan idejű bérlőknek – minden bérlőnek, nem csak a CD Hungary Zrt-nek – joga van a lakást tulajdonosi hozzájárulás birtokában albérletbe adni. A határozatlan idejű lakásbérleti jogviszonyt a Lakástörvény szerint az Önkormányzat csak a törvényben, rendeletben előre meghatározott felmondási okok esetén, vagy cserelakás biztosítása mellett mondhatná fel, így teljesen értelmezhetetlen az a képzet, mely szerint rakjuk ki a „keveset” fizető bérlőinket, és dobjuk piacra a lakásainkat, mert többet is „kaszálhatnánk”.

A Budavári Önkormányzat gazdaságpolitikáját elsősorban nem a profit mozgatja, számunkra a társadalompolitikai szempontok sokkal fontosabbak, ezért szeretnénk megnyugtatni a több száz szociális és költségelvű lakbért fizető bérlőnket, nem áll szándékunkban az inflációt meghaladó mértékben lakbért emelni, sem a bérlőinknek felmondani csak azért, mert a kerületi ellenzék szerint keveset fizetnek.

Még sokáig rághatja az „ingatlan mutyis” csontot a sajtó, mindez a tényeken nem változtat: a Budavári Önkormányzat ingatlangazdálkodása a mindenkori jogszabályoknak megfelelően zajlott és zajlik ez után is. A bérbeadási folyamat könnyen és gyorsan átlátható, ha elolvassák a vonatkozó jogszabályt, de úgy tűnik, az ellenzéki politikai érdekeknek a valóság nem kellően hangzatos."

A sajtóban megjelent hírekre az érintett cég, a CD Hungary is reagált a délután folyamán. Ebben azt hangsúlyozzák, hogy két, régóta fennálló szerződésről van szó.
A 340 m2 alapterületű ingatlan  a rendszerváltást megelőzően már a jogelőd, a DTEI bérleményét képezte. A DTEI 1992. december 31. napján átalakulással megszűnt, általános jogutóda a CD Hungary Zrt. lett, e bérlet esetében is. A jelenleg hatályos, a jogutódlást és az 1993. évi 78. tv.(A lakások és helyiségek bérletéről szóló törvény) rendelkezéseit kezelő bérleti szerződést 1997. április 01. napján kötötték meg.
A 45 m2 alapterületű ingatlan 2001. január 08. napja óta a CD Hungary Zrt. bérleménye, a bérleti jogviszony a korábbi  bérlővel megkötött lakáscsere szerződés alapján jött létre.

Mint hangsúlyozzák, a sajtóban szereplő magánszemélyeknek a bérleti szerződés, illetve aktualizálása idején a bérlő személyéhez, a CD Hungary Zrt-hez semmilyen kapcsolatuk nem volt, így annak nem voltak a tulajdonosai sem, a bérleti szerződések nem az ő személyükre tekintettel köttetett.

Azt is megjegyzi a társaság, hogy a bérleti díjakat mindkét esetben a hatályos önkormányzati rendelet alapján kiállított számlák alapján fizeti.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!