A sportegyesületre eddig is vonatkozott a csődtörvény (amely a felszámolást is szabályozza), a javaslat új elemként vezeti be azt, hogy egyesületet addig nem lehet törölni - a felszámolás végén - a bírósági nyilvántartásból, amíg az állami támogatással nem számolt el a minisztériummal. A javaslat kiterjeszti a csődtörvény hatályát a sportszövetségekre is. (A sportszövetségek országos sportági, sportági, és szabadidősport szövetségek, valamint fogyatékosok sportszövetségei, továbbá diák- és főiskolai-egyetemi sportszövetségek lehetnek.)
A sporttörvény eddig is tartalmazta azt a szabályt, amely szerint a sportesemény televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (például internet) történő közvetítésének engedélyezése vagyoni értékű jogot képez.
A módosítás a közvetítés mellett vagyoni értékű jognak minősíti a rögzítést, és annak kereskedelmi célú hasznosításának az engedélyezését is. (A sporttevékenységével összefüggő vagyoni értékű jogok a sportolót vagy - a versenyzővel fennálló tagsági, illetve szerződéses viszony alapján - a sportszervezetet illetik meg.) Amennyiben a közvetítés, rögzítés jogát a sportszövetség elvonja, akkor azért "a piaci értékével arányos ellenértéket kell fizetnie".